Utamba sodródott ócska roncs
öreg hajó, te rozsdás fémtömeg!
Hát annyit sem érsz már senkinek
hogy sziszegő lángokkal neked essenek?
Itt rostokolsz némán,
segítséget, kegyelmet se kérve,
a múló időt már években se mérve…
Ó mondd, miért vagy oly ismerős nekem?
Rólad, a rozsdás, bedöglött csődtömegről
miért jut eszembe életem?
