ó, én költő vok – megettem nem egy szótárt
s okádok ki szavakat rendezetlenül
mer megfeküdte a gyomorom erősen
s már tótágast áll minden szópár
a fájdalom mindennapisága hogy
mennyire közönséges lett már
szóra sem méltatandó mindennel
együtt jár egy lényeges tartozék
épp úgy jár – your due – mint fény
mellé a sötétség viharhoz villám
derült éghez a kékség és így tovább
oly makacson – te rég meghaltál
de ő még egyre itt vibrál noszog rezeg
száll a fűtől és egy picit él
eltört már a tengely csak egy fél
