nem tehetek róla nem
tudok már más szemmel
nézni egy nőnapot mint
egy férfi kinek már rég
nem az anyja aki a példa
netán példakép éppen sem
gyerek mert neki az nincsen
testvér húg vagy nővér és
így tovább a szélben lengedez
távol minden rokoni szál..
az elmúlás csak az ami egyre
közelébb s egyre csábítóbban
riszál míg taszít is el egyben
magamban csak úgy érzem
még mindig mint kimondatlan
mindenki hogy örökké éljek
az nekem dukál – nem marad
más a mérlegen mint egyedül
a pár – Te szivem… hiába téptél
félbe idebent lakozol lelkem
ráncos lapjai közt néha
mélán lapozgatva unottan vagy
nem de semlegesülten amitől
a kín itt bent finom porrá darált
ó annyiszor már – s most náthás
vagyok csípős a levegő az
orromból vérrel telten árad
a takony de rózsás színű lett
a zsebkendő… ami persze papír
az embernek néha a lényege
amit így vagy úgy arra ír s úgy
leszek lehet sokáig még
hogy nem leszek mégis áradóan
ömlik szét szerte írottan a hír
méghozzá az hogy szeretlek
te Nő – magam nem – csak tégedet
most is állok mégis láthatatlan
a padlódba verem előtted
a térdemet – és nem értem miért
nem találok már előtted bármi
csekély szeretetre érdemet?!
tudok már más szemmel
nézni egy nőnapot mint
egy férfi kinek már rég
nem az anyja aki a példa
netán példakép éppen sem
gyerek mert neki az nincsen
testvér húg vagy nővér és
így tovább a szélben lengedez
távol minden rokoni szál..
az elmúlás csak az ami egyre
közelébb s egyre csábítóbban
riszál míg taszít is el egyben
magamban csak úgy érzem
még mindig mint kimondatlan
mindenki hogy örökké éljek
az nekem dukál – nem marad
más a mérlegen mint egyedül
a pár – Te szivem… hiába téptél
félbe idebent lakozol lelkem
ráncos lapjai közt néha
mélán lapozgatva unottan vagy
nem de semlegesülten amitől
a kín itt bent finom porrá darált
ó annyiszor már – s most náthás
vagyok csípős a levegő az
orromból vérrel telten árad
a takony de rózsás színű lett
a zsebkendő… ami persze papír
az embernek néha a lényege
amit így vagy úgy arra ír s úgy
leszek lehet sokáig még
hogy nem leszek mégis áradóan
ömlik szét szerte írottan a hír
méghozzá az hogy szeretlek
te Nő – magam nem – csak tégedet
most is állok mégis láthatatlan
a padlódba verem előtted
a térdemet – és nem értem miért
nem találok már előtted bármi
csekély szeretetre érdemet?!
2015 március, 1. díj
