a holnapután és ami még
jöhetne – ha ugyan lesz kinek –
lepofozta a zománcát
a tegnapnak már réges-rég
holnap meg soha nem lesz
tán – a ma folytonost csak a
sűrű tompa ködbe vész
szívem még ma is
marokra fogja szorítja
az a régi rész mikor
nem volt külön se te se én
csak mi hegedve össze
mint varrat egy tökéletes
eszmén hajótesten hídon
vagy űrhajó páncélján
állva a hajóhídon egy
óriás fekete lyuk előtt
lebegve e gyönyörű estén…
Likes
Nincs hozzászólás