Mért van az hogy lenéztek
Mi lehet az a vétek
Ami arra kényszerit
Felfogást is szentesit
Hogy más a ti világotok
És csak minket hibáztattok
Sorsunkért és nyomorunkért
Mit is tettetek ti azért
Hogy ne legyen ily szakadék
Mibe süllyed a maradék
A maradék emberi roncs
Nem kérem hogy a véred ontsd
Értem s hozzám hasonlókért
Jajszavunk hozzád úgysem ért
Se a múltban se jelenben
Mert a gondolat fejekben
Nem az hogy holnap mit egyen
Hol aludjon téren hegyen
Kapualjba vagy bokorba
Csodálkozol hogy mogorva
Céltalan és boldogtalan
A kitaszitott hajléktalan
Nincs léttere itt a földön
Megfojtja a sivár közöny
Ugy áll ott az utca sarkon
Mély barázda szemen arcon
Rongyokba bebugyolálva
Mint elégett kihült fáklya
Pedig hidd el ember ő is
Csak számára szúró tövis
Minden nap és minden óra
Amikor az utat róva
Alamizsnát kéreget
Talán nem is értheted
Mi játszodik legbelül
Mikor azzal szembesül
Hogy nem veszik emberszámba
Lenézve és meggyalázva
Lesüti a két szemét
Lenyeli a szégyenét
Bocsásátok meg nekem
Elszurtam az életem
