Az alábukó Nap lángolása
vörös leplet feszít a Földre
s e vörösből föl-bíborló hajnalban
csöndes partokat mos a tenger,
pernyével lepve a mezítlábas,
bakancsos, füstös világ,
gyöngéd érzések portája a
pernye alól fölkúszó Ember,
szellő simít rétet, fövenyt, arcokat…
S új dimenzióban együtt lesz
házad népe… Uram!
Mert ígérted, számon tartom
ígéreted. – Tapogassanak tisztává
e fénylő pontok: – Angyalok? Kvarkok?
Mindegy! Mossák le rólam
a füstöt, a földet, a harcot,
hogy hajómmal partodra érve
tiszta ruhában lépve Eléd
fogadjon fénylő táborod!
Mögöttem maradjon a szirénének!
Ámen.
Likes
Nincs hozzászólás