Egyszer menj be egy Borkóstolóba és telepedj le akármelyik székre – a cigarettafüst meditációs légkörébe: van itt vásári komédiás, rejtőző guru, ideggyógykezelés alatt álló ápolt, s figyeld meg az embereket (ide csak az ülhet le, aki fel van vértezve az alattomos török ellen) és készíts pillanatfelvételt a láthatatlan börtönök világáról: hol a lélek lélektelenné válik (a rabszolgák mezítelensége lehetett ilyen a kőbányákban, ólomkorbács és kőomlás veszélyei közepette) – s megláthatod, hogy egy óra alatt hány hevenyészett sáncot hódított meg az agyban az alkohol (itt a hadiszökevényeket kegyetlenül bekerítik), az arcok redőiben két óra elteltével mennyit haladt előre a nappal vagy éjszaka (kiábrázolva a poros mélységekben lévő alakzatokat), a szemek négy órája vöröses tűzben égnek (a téboly tüzei ezek, a valóság irgalmatlan jegyei), és vedd észre, hogy a hatodik órában már nem beszélget senki sem, de félnek egyedül maradni, szembenézni múltjukkal (bár van, aki már megsejtette, hogy önmaga megrablója és gyilkosa is) – aztán állj fel, egyenesedj fel egészen az égig, és higgy abban, hogy a tudatalatti gomolygásban, egy fénysugár még reménykedik az ember megválthatóságában.