Lalalillának, (röviden L.L.-nek) nyoma veszett. Utoljára a Rózsák terén észlelték, amikor is délben, a harangszó alatt a közterületisek lecsaptak Józsira, a szerelmére, mert rágyújtott 35O forintos szivarkájának egyikére, (17 szál volt benne, hármat elcsaltak!). A YARD emberei (három férfi meg egy nő) tüzetes igazoltatásba kezdtek, és valamilyen géppel lepedőnyi fogalmazást ejtettek, Józsi 3o.ooo HUF-os járadékára tekintettel 5.ooo forintra megbírságolták (csekket is kapott). Józsi ezalatt kirohant kerítésen kívülre, és csak azért is elszívta azt az egy szál szivarkáját. A corpus deliktit, a bűnjelet. L.L. addig tartotta a frontot a padon, felhúzva szoknyáját, láttatni engedte formás combjait, míg Józsinak, aki visszatért a bűntett színhelyére többször a szájába rágták, hogy „ők csak a kötelességüket teljesítik”. „A franc egyen meg benneteket” mondta magában Józsi, gondolta, hogy úgyis lesírja azt az ötöst a szabálysértési irodában.
Ekkor július 22-e volt, délután fél egy, a templom harangja egyet kongatott, az emberek ájultan hevertek az utcán, néha elment a kert mellett (Rózsák tere, vaskerítéssel) egy-egy lajtos kocsi, aki vizet osztogatott, ha lett volna kinek, mert már a fél várost padlóra küldte a trópusi hőség. Ki-ki próbált védekezni ellene, pl. nem hagyta el a lakását a 40 fokban, vagy pedig olyan erős volt, hogy szinte élvezte a forróságot, arra gondolva, hogy télen milyen zimankó lesz, mégiscsak jobb a nyár!!!
Nos folytatva kis történetemet, ekkor látták utoljára L.L.-t, sőt Józsi se látta többet, mert maradék 14O forintján elment venni egy stampedlit. L.L. eközben elszökött.
L.L. mindig vágyott a szabadságra, az egyedüllétre, de ezt nem közölte senkivel, az igazság, hogy elment egy hajléktalan szállóra, éjjeli menedékhelyre (Podmaniczky utca), de csak délután 5 óra fele, mert addig kilógott a Margitszigetre, és formás melleit, amik egy fekete melltartóban pihentek, sütette a napon és az árnyékban. Unta Józsikáját, 17 év untig elég volt belőle, ismételgette magában.
Kalandra vágyott, új szerelemre, sok pénzre (ezután is csóringer maradt), és végre olyan társaságra, ahol nem fújják a pofájába a cigaretta vagy szivarka füstjét.
Természetesen személyijét belehajította a Dunába (hol van már a kék Duna?), a lakcímkártyájával együtt. A Kürt-ben kapott egy szürke hajléktalan igazolványt, és ráíratta: Kiss Eleonóra. Jó álnév, nemde?!
Kiss Eleonóra (röviden K.E.), ezután boldogan lubickolt megkötöttség nélküli életében, eldzsalogolt az egyik ingyen konyhára, kukázott egy műanyag palackot, teletöltötte csapvízzel azon a konyhán, és ezzel felfegyverkezve, vidáman sétálgatott, villamosozgatott, Metróra nem ült, mert egy „árzo grandja” sem volt.
Hihetetlen, hogy meg tud valaki változni, ha lemásznak az idegeiről a férfiak, akik állandóan csak uralkodni akartak K.E.-n.
A Köztársaság téren, ekkor július 23-a délután 2 óra volt, döglesztő forróság, megcélzott egy padot, és ráfeküdvén nyugodt álomba merült. Még az sem zavarta, hogy óriási nyüzsgés volt körülötte, mert két hajléktalan ember, akik megaszalódtak és kiszáradtak a napon, átlibbentek a mennyországba, izgatott fecsegés töltötte be a levegőt, K.E. dühös volt, mert felébresztették legszebb álmából. Azután a két emberi lényt, volt emberi lényt, elszállították, nem is nézett arrafele, hülyék, gondolta, legalább egy műanyag palack pocsolya-meleg víz lett volna náluk, anélkül ő el sem indult volna valahonnan, töprengett K.E., „aki hülye haljon meg! Bumm.”
Szél kerekedett, beborult Isten ege, fekete felhők úszkáltak az égen, de nem jött a hűsítő zápor, kicsit azért hűvösebb lett. Ekkor délután 3 óra lehetett. K.E. örült, hogy nincs mit ennie, t.i. felhízott 82,5 kilóra, és tíz kilót sürgősen le akart adni! Hoppá, ez sikerülni fog!
Az éjszakát K.E. a hajléktalan menedékhelyen töltötte, reggel meg miután lezuhanyozott – igaz este is zuhanyozott, attól nem kopik el a bőre – egy maradék szappannal. Szóval utána elment kukázni, sörös dobozokat gyűjteni, kapott kölcsön egy kukazsákot, jó nagyméretűt, valamiből csak meg kell élni, nyugdíja meg nem volt, időnként ehető étkeket is talált, amelyet gondosan becsomagolt egy kis nejlonba, a nejlont is kukázta.
Józsi ez az elvetemült hajléktalan, amikor visszacsámborgott egy szobás bérelt lakásukba, szomorúan tudomásul kellett vennie, hogy K.E. alias Lalalilla, eltűntnek nyilvánítható. Már hetek óta érezte a levegőben, hogy pompás testű szerelme ott fogja hagyni. Sebaj, soha ne szaladj egy nő után, majd jön a következő, mindig van MÁSIK!:
L.L., illetve K.E. azért rendszeresen küldözgette csodálatos írásait a szerkesztőségbe, egy- egy hajléktalan társával, valaki meg is mondta neki, hogy egyszer irodalmi Nobel-díjas lesz, miért ne? – gondolta. Ceruzát talált az egyik kukában, sőt fehér A4-es papírocskákat is. Meg egy jó golyóstollat.
Így tengette hát napjait a 3O évesnek mondott, különben 4O éves Lalalilla, az idők végezetéig, sosem tudjuk meg, ki is volt ő.
Mert fénykép sem készült róla.
Likes
Nincs hozzászólás