Vadak patája roppantja a csendet,
Az aljnövényzet száz tövist mereszt,
Arcomba csap, a vérem is kiserken
Amint odébb feltűnik egy kereszt.
Letérdelek, megbújok hűs tövében,
Verejtékemre ráragad a mész,
Stigmát tapaszt, s a rekkenő melegben
Kicsípi bőröm, mégsem ez emészt.
Latolgatom, mit rejthet még az erdő,
S vajon kinek jut árnyadó kereszt.
Csak én vagyok, ki nem találhat Édent,
Vagy van még, kit a dzsungel nem ereszt?
Homályba fúl a lombalatti este,
Hajtók zihálnak, bűzük megreked.
Vadak patája roppantja a csendet,
S az orvvadászok újratöltenek
