Ha rád suhint a végzet ökle,
és heversz infúzióra kötve,
mivelhogy észlelve rosszulléted
a mentőt hívta egy jótét lélek,
és ott benn egy kissé viszolyogva
tőled, csak tette azt, ami dolga
a doki s az egykedvű személyzet,
agyadon átfuthat: Lám az élet
ennyi volt. Ez csak pótcselekvés.
Mentenének, de nem lesz mentség.
S ha netán mégis… Innen kijutva
Vajon mi vár rád? Ismét az utca.
Metróaljzug vagy telefonfülke,
hol éhesen és pokrócba gyűrve,
s magadon apránként erőt véve
kikecmeregsz: csak pár forint kéne!
S lesz, aki rád mordul: Barátom, kuss!
Maga is egy nyavalyás bérkoldus!
Noha nem vagy az. És bőszen lázad,
szankciót sürget az önkormányzat
képviselője: A városképet
elrondítja a tetves és tépett
gúnyások hada! A sok turista,
kérem, öklendezve hőköl vissza!
Az állattartás humánus módját
törvénnyel védi a zord hatóság.
Tesz-vesz érted is. Édeskevés az.
Sok társaddal végzett már kemény fagy.
És megkísért: Istenem, mi lenne
zuhanni a nagy Ismeretlenbe…?
Likes
Nincs hozzászólás