Költészet V. szonettkoszorú

Várna – ereszd el! a lényeget írd s igaz éled a sárban;
drága az élet; a pénzed a mézed – alig van! a szádat
bánatod elkeseríti: lehiggad az íz a pohárban.
 

Élve kevésre becsülnek – elélsz: a kenyér hasa zsíros;
csillog a tepsi, harang a fazék s ma se dünnyög a lábas.
Több fizetést, ha akarsz – belegörnyed időd meg a hátad
és az örökhagyatékodat elveszi s elnyeli sírod…

Senki nem érti a tetteid – elmenekülsz, a szemedben
rejtve a nyárteli álmok az őszre ütöttek, a télre,
félre sodornak a kések, az átlagos emberi… délre
végleg alázuhan ifjan a nap s belepusztul a lelked!
 

Tudd, mit akarsz, hogyan és mi a célja; ne ülj a mocsárban
már, ha nem állod a bűzt s hogy a kulcs nyele fordul a zárban:
árva világod elosztja az ősz: nyomokat hagy a nyárban.