A rendszerváltás hajnalán:
– Te a Géza tényleg ellenálló volt?
– Az hát. Nem is akármilyen. A borfesztiválon a sokadik sátor után az utolsó poharat már nem tudta felemelni. Ellenállt neki!
– És aztán?
Kitéblábolt a közeli erdőbe. Kijózanodni. Lehuppant egy odvas fatörzsre. Amikor?
– Amikor közeledni látott egy éltes hölgyet. Jókora rőzseköteggel a kezében. Félig egyből kijózanodott.
– Hogy, hogy?
– Úgy, hogy amikor mellé ért a vénség, valósággal felszólította újabb faágak gyűjtésére. Mondván, hogy ő már pihent eleget, ne lopja tovább hiábavalóan a megfizethetetlenül drága napot.
– És? A koma ráállt?
– Hát persze. Eléggé kómában volt ahhoz, hogy tiltakozzon. Csakúgy hevenyészetten bóklászott a nénje után. Szedett össze zavartságában mindent. Míg össze nem találkozott a farkassal. Pontosabban egy farkas kutyával, „akit” egy piros sapkás kislány vezetett.
– És?
A történtek, látottak alaposan elgondolkoztatták Gézát. Egy ritka józan pillanatában meg is kérdezte a nénitől, hogy mi az ördögnek gyűjtik ezt a temérdek erdei terméket.
– Dehogy is az ördögnek, hangzott a válasz. A vályling alá! Egy hete, hogy jércét kopasztottam. Vendégeket várva. De sehogyan sem sikerült a főzemény. Hol a macska rúgta fel a terjedelmes edényt, hol én löktem le a tűzhelyről kacska kezemmel, úgy, hogy mindig kialudt a tűz, aminek pedig tűz vörösen kellene izzania. Tudja, hogy van az a dal, hogy lobogj te tűzvörös zászló. De, ha már ide értünk, fáradjon beljebb…
– Hű de izgalmas! Az a józanodó hülye mit látott, vagy talált abban a kunyhóban?
– Merőben ki kell igazítanom téged, mint beszélő partneremet.
– Nem mit, hanem kiket!
– E mesébe illően csak nem Hacseket és Sajót? Netán a már-már klasszikussá váló: én voltam ott meg a Gyula, az Ottó…
– Á! felejtsd el mindezt! Ezeknél az adott időben prominensebb emberekkel találkozott ott.
– Csakugyan?
– Ott volt a Rákosi, a Kádár, a Czinege…
– Élőben?
– Hogy kérdezhetsz ekkora hülyeséget tök részegen is? Marionett figuraként voltak szépen felfűzve.
A vén szüle mint később elvartyogta bábjátékos volt boldogabb idejében. Innen eredt a gondolata, hogy számára nem szimpatikus politikusokból pojácákat csináljon. Hogy azokat immár következmény nélkül kiállíthassa erdei lakjában.
– Ezek szerint mégsem banya volt a nyanya?
– Nem hát!
– Akkor most mi tévők legyünk, így most a rendszerváltás hajnalán?
– Másszunk vissza a falvédőre ahonnan jöttünk!
– Hogy mondhatsz ekkora marhaságot?
– Hát nem oda valók vagyunk? A feleségemnek szoktam volt mondani munkásőr egyenruhában a tűzhely előtt, hogy olyat kapsz, hogy a fal adja a másikat.
– És adta?
– Adta hát. De nem a fal, hanem a feleségem. Ő volt a NŐTANÁCS családi szervezetének elnöke.
– Mihez kezdjünk most? Ennyi kiürült pohár után?
– Mihez, mihez… Nagy Imréhez még nem imádkozhatunk. Antallhoz, ha Sz.t.-ét teszünk elébe, már igen.
– Akkor így életünk végének közeledtével tényleg tényként elénekelhetjük még meglévő torkunk szakadtával az ismert dallamokat persze az idő kerekének megfelelően átköltve?
– Mit?
– A föld fog sarkából ránk dőlni, mindenek voltunk és semmik sem lettünk!
ÁMEN!