Miért kőkemény Rólad csodaszép, lírai költeményt írni?
A képzeletbeli lányoktól, akik
álmomban épphogy megcsókoltak,
reggelre mindig zúgott a mosógép.
A valódi lotyók hülyének néztek –
ahány pénzes tetű beléjük robbant,
csoda, hogy nincs kartonom a…
Miért kőkemény Rólad csodaszép, lírai költeményt írni?
Harmincöt lettem, és korántsem könnyű
feladat vár arra, aki egyenlőségjelet
tesz minden érzelmet kifejező szó elé,
amit a szex takar, mert a magyar ékes szólamú,
de előbb-utóbb jönnie kell a pontnak.
Erre specializálódtam. Felejtősek a görbék, kilengések.
Miért kőkemény Rólad csodaszép, lírai költeményt írni?
Lefogadom, rég kitaláltad Drága,
te más frekvencián rezegsz.
Érthetőbben: a ringyó fogalma messze áll Tőled.
Az a Nő vagy, akiben komolyan megbíztam, akit szerettem,
kezébe adtam lelkemet. Kibontottad,
széthúzva asztalomon a lapokat – aztán a kukába mind!
Az elejétől sejthettem volna, miért kőkemény Rólad…
Tudom, ez volt az utolsó sanszom.
Ahogy mondtad: lehet, kínlódás lenne az egész.
Lelkileg összecsengünk, csilingelünk – mondtad.
Elég volt Rád néznem, hogy másképp lássam a világot;
hittem: kezed hűsítette volna lázas testemet,
felém hajolsz és kiüt tíz Algopyrin.
Nem akarok másról elmélkedni: a világod érdekel,
patakként folynak a szavak, amiktől rettegtem.
Szíveddel képviseltél mindent,
ami átkozottul hiányzott.
Hogy elbuktam gyávaságom kihúzott aknakötelében,
arról egyes egyedül magam tehetek.
Megérte, totális apokalipszissel tekertél körbe.
Látod?
Tudtam Rólad írni –
messze a csodaszéptől,
messze a lírai vallomásoktól,
ellenben kiolvashattad belőle:
tévedhetetlenül Beléd zavarodtam!
