Karácsony közeleg. Hó borította táj, valódi téli hideg… A teraszkorláton széncinege álldogál…
Jobbra, balra nézeget, hol van itt valami ehető? Vizsgálja a nádborítást, a seprűt, a tetőtartó vas végeit, megbújt rovarbábot keres… Tavaly volt itt ennivaló…! Hol vannak a faggyúpogácsák…?
Elszégyellem magam. A saját gondjaim, bajaim annyira lefoglaltak volna, hogy róluk megfeledkezzem? Rohamlépésben ablakot vágok a műanyag flakonra, visszahajtva az alsó részt, ahol a kismadár kapaszkodik evés közben.
Megtöltöm napraforgómaggal és kukoricadarával, és a fenyőfába kötöm.
Két helyre szórok magot a földre is, figyelem-felkeltőnek!
Kertünkben, az őszi hidegben csak a nálunk lakó balkáni gerlék és fekete rigók keresgéltek, ki mit szeret… A gerlék a keleti tuja széthullott magjait, a rigók inkább a földi gilisztákat kedvelik. Most, hogy hó borítja a tájat, fontossá válik a madáretető…! Széncinegék sokan érkeztek (talán északról) nem vagyok ornitológus alkat, csak szeretetből ismerem őket.
Ablakommal szemben az ikervillanyoszlop teteje a nagy fakopáncs házaspár fészkét rejti. A madár sokszor cipel egy nagy gombócot, a fészkébe. Rájöttem, hogy ha lehullott diót talált, azt cipeli társának. A papírhéjat áttörve, a dió belsőt eszik ki a kis lyukon.
Ha elmegy a hó, az oszlop tövében a földön ott hevernek majd a lyukas diók.
Ebben a hóborította környezetben mi lehet a táplálékuk; a kert örökzöld bogyói? Található itt mahónia, borbolya, madárbirs, babérmeggy, no és sok keleti tuja, hamisciprusok… Az élelem hírére visszatalált ide a verebek sokasága is. Szívesen etetem őket, hiszen nyáron ők is a segítőim.
Tegnap még itt vitorlázott a nagy fekete ragadozó madár… Mára a mezei kisemlősök üregeit is, hó takarja…
II.
A televízió hajléktalan embereket mutat, amint híd alatt, csatorna alagútban húzzák meg magukat, dacolva a hideggel és a krízis autó embereivel…
Mindig nagy tisztelettel adóztam a mentők, tűzoltók előtt, de az éjszakánként a hajléktalanokat felkutató autók, akik meleg teát, takarót hordanak elkallódott embereknek, és rábeszélik, ha tudják, hogy jöjjenek be a hajléktalan szállóra!
Mi hajtja, vezeti őket? Isten szolgálata, vagy vezeklés valamiért?
Azt gondolom, ez megfizethetetlen. Adományaimat nekik küldtem.
A közelünkben is vannak szegény emberek. Házuk van ugyan, csak fűtőanyaguk nincsen… a gázt ott már régen kikapcsolták, a környék fái apadnak, fogynak szép lassan… naponta kétszer is fordul a jó ember vagy többször, az ócska kerékpárra kötözött gallyak biztosítják számukra az életet, a „meleget”, no meg állataik közelsége, testmelege.
A vásárlási versenyben tobzódó emberek, álljanak meg! – olvastam valahol –, és gondolkozzanak el a karácsony üzenetén!
Jézus születésének misztériuma, jelentősége a karácsony mondanivalója és ünnepe. Ezt a magasztos eseményt kufár szellemiségű emberek fogyasztási őrületté süllyesztették… Egymáson túltéve – hitelekkel is –, folytatódik a verseny… Bevásárló központok sötét erői azon munkálkodnak, hogy minél több ember legyen földönfutó… Rádió, tévé nyomja éjjel, nappal a reklámokat, szünet nélkül. (Finoman szólva is visszataszító.)
Jómagam – ajándék helyett – képeslapon és emailben tudatom jókívánságaimat; szeretteimmel és barátaimmal, szem előtt tartva azt a fontos szempontot, hogy decemberi, január-februári gázszámlánkat is ki tudjam fizetni, és még ennivalóra is maradjon a nyugdíjból.
„Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való,… mondja a Biblia, – mert az égi világosság az Atyától jön alá, és őnála nincsen változás, nem fordul, mint az árnyék.” (Jakab 1/17)
Minden kedves Alkotótársamnak kívánok szeretetben és derűs percekben gazdag karácsonyt, az újévre sok sikert, erőt és kitartást, és boldogsággal megáldott napokat!
