Nagyon messze a bársonyos hó fátyla mögött mintha a házunk mellett levő kis templom karácsonyi templomozásra hívogató harangszavát hallanám, és a pislogó gyertya félhomályában gyermek arcom elmosódott képe tűnik fel. Magam előtt látom, amint fehér papírra kopott hegyű, szürke ceruzával inkább felrajzoltam, mint írtam néhány betűt, amit aztán dobogó szívvel az ablakba tettem, hogy majd az angyal elvigye, és teljesítse kívánságomat. Az angyalok (akik természetesen a szüleim voltak) el is olvasták, majd „elvitték magukkal” a dőlt betűkkel összefirkált papirost, persze titokban. E módszerrel sikerült bennem a várakozás izgalmát a maximumig fokozni, minden nap áradoztam szüleimnek a vágyaimról. És mit is akartam kapni ajándékba? Talán elektromos vasutat vagy távirányítós autót, és sok-sok édességet? Nem is emlékszem már, de mindegy, hogy mire is vágytam…akkor még nem tudhattam gyerekfejjel, mi is az igazi érték, mi a szeretet.
Karácsony este van most is. Egyedül írogatok a szobában, körülöttem néma csend, amikor hirtelen felhangzik a „Csendes Éj” jól ismert dallama… Könnyes szemmel a fehér papírra írom gondolataimat, vágyaimat… talán egy angyal most a szeretet ünnepén teljesíti kívánságaimat:
Szeretném, hogy lecsillapodjanak a zaklatott lelkek, a haragvó szívek megbéküljenek és a hétköznapok borús gondolatai eltűnjenek. Szeretném, hogy a szívemben és a többi embertársam szívében békesség, megértés, valamint türelem honoljon. Szeretném, hogy a csillogó gyertyalángocskák melegéből erőt merítve erősítsük meg a bizalmunkat és a hitünket, mert akkor bármi sikerülhet.
