Ivett beindította a mosógépet. Téblábolt a lakásban, azután különös zajra lett figyelmes, az automata már öblített, pedig esküdni mert volna rá, hogy öt percnél több nem telt el. Kézitükrében nézegette arcát, szemügyre vette ráncait, az idő sajnos rajta hagyta nyomát, majd félrehúzta a függönyt, és hosszasan nézte, ahogyan nagy pelyhekben hullt a hó, fehér takaróval borította be az utcát és a háztetőket.
Hirtelen különös borzongás tört rá, majd olyan melege lett, hogy lázra gyanakodott. Csodálkozva nézte arcát a fürdőszoba tükrében, szinte pillanatról pillanatra tűnt el egy-egy ránc, azt hitte egy percig, hogy megbolondult. Gyorsan forró vizet engedett a kádba, „csak nem jött el a vég?”, kérdezte magától, keze olyan sima lett, mint húsz éves korában, érezte, már nem is akarta megnézni az arcát a tükörben, tudta, hogy egy fiatal nő nézne rá vissza. Tovább tűnődve azon gondolkozott, hogy mit szól Géza, a barátja, ha holnap meglátja, úgy sem fog neki hinni, hogy egy nap alatt huszonöt évet fiatalodott.
„A fene!” – kiáltott fel hangosan, kiszállt a fürdőkádból magára kapta fehér fürdőköpenyét, és a mosdónál hajat mosott. Jó ideje hosszú vöröses hajat viselt, a divatos színre festett, de most egy rövidre vágott sötétbarna hajú valaki nézett vele farkasszemet. „Valahogyan meg kellene oldani a helyzetet” – szögezte le, és körkefével beszárította tincseit.
Elhatározta, hogy rácsörög Gézára, bár nem volt biztos abban, hogy a hangja követte-e a testi fiatalodást, mert akkor mindennek vége! Szerencsére a férfi nem vette fel a kagylót, az üzenetrögzítőre az asszony nem mondott semmit, próbálta hívni mobilon, de az ki volt kapcsolva.
Ivett elővette a kis vaskazettájából készpénzét, kétszázezer forintja volt, négyszáz eurójával együtt bedobta a retiküljébe, magához vette a bankkártyáit (Istenem, hogy eladósodtam!), felhúzta a fekete bőrcsizmáját, felvette világoskék dzsekijét, és szinte rohanva elment hazulról, még az ajtót is elfelejtette bezárni.
Régebben sokszor érezte különleges ismeretlen lények jelenlétét, cirógatták karját és időnként oxigént pumpáltak le a tüdejébe, amikor az utcán benzin szagos volt a levegő, és az egészségügyi határértéket messze meghaladta a légszennyezettség. Persze lehet, hogy csak képzelgett. Ő maga biciklivel járt be a laboratóriumba, nem keresett sokat, alig száznegyven ezret, de tiszta munka volt. A behozott vizet elemezték, érdekes volt, amikor ki tudott szűrni egy-egy ivóvízből ásványi elemeket, volt amelyikük káros volt az emberi egészségre.
Ivett miután elhagyta lakását szinte rohant a Váci utcán, és különös dolgokat tapasztalt. Az emberek nekijöttek, levegőnek nézték, egy férfi majdnem fellökte. Földön kívüli erőt érzett magában, olyan lett, mintha egy másik bolygóról érkezett idegen lenne, nem emberi alak.
A Kossuth Lajos utcába szaladt át, majdnem sírva fakadt, annyira egyedül érezte magát, már bánta, hogy gyalog jött el hazulról, olyant tett, mint sosem, egy élénk piros Mercibe beugrott, benne volt a slusszkulcs, járt a motor, valószínűleg nem lehetett messze a gazdája, pillanatokon belül besorolt a többi autó mögé, még észlelte, hogy egy férfihang kiabál utána, ő meg gázt adott és eszeveszett száguldásba kezdett, el akarta hagyni az országot, csak azt érezte el, el kell mennie innen, végül is a Ferihegyi reptér felé vette útját.
„Az Air France Párizsba tartó gépe tizennégy órakor indul.” – hallotta Ivett a hangosbeszélőt a repülőtéren. Gyorsan jegyet váltott a járatra. Szorosan összehúzta a biztonsági övet a helyén, szédülni kezdett, akkor már érezte, hogy a levegőben vannak, már nem volt visszaút. Lehunyta szemét, érezte, hogy megint megindulnak a sejtjei, a keze olyan lett, mintha száz éves lenne, és az arca? Meg sem merte nézni a kézitükrében. a mellette ülő fekete ruhás idős hölgy elkezdett sikoltozni, és a stewardest hívta, akit egy utas, egy orvos követett. Az nyugtatót szívott fel, és az alacsony idős hölgynek beadta, aki szinte azonnal mély álomba merült.
A leszállás rendben ment, Ivett szinte menekült a repülőgépről, az Orly reptéren furcsállva nézték az emberek az igen-igen öreg összeaszalódott nőt. A Szajna part felé vitette magát, ott fizetett és lassan sétált, az egyik hídon sokáig álldogált, majd a vízbe vetette magát. Senki nem látta, ilyenkor decemberben korán sötétedett. Alig múlt fél hat.
Likes
Nincs hozzászólás