Rengőkacajú guruló görgés…
rekeszizmon föllobbanó táncra
lágyarcú derűt mélyöblű csönd vés,
s magamra öltöm mint ünnep hangját.
Ezüst csengésű apró ajkakról
szerteszét guruló gyermekzsivaj
vidám derűje hozzám halkan szól
arcomra öltve ünnepi hangját.
Madárhang rezgette vadvirágok
kelyhéről csorduló zümmögésben
landolnak szirmon a lepketáncok,
arcomra öltve ünnepi hangját.
Ölelés arcú kozmoszüzenet
szerelmes vágyat lobbantó lángja
hevéből lopok ábrándtüzeket,
s magamra öltöm mint ünnep hangját.
Gyermek félelmén reszkető vád szól,
s éhére tapadt, kushadt, vértelen
üszög sötétje pereg a vádból: –
Kacajkorom lesz szomorú dalom.
