500. szám Széppróza

“K”

Szerző:

Körút-közeli „Kertész” kocsmában korai kakasszókor kopasz kocsmáros kisüstön készült kerítésszaggatóval kétszer kifőzött kávéval kínálgat (kelteget).
Kicsipázva kinyújtózkodva, kissé kócosan kitódulunk kéregetni, koldulni központi közterekre. Kivetettek, kéthetente kétszínnyomásban készült, kétszer kétoldalas kiadványát kínálgatjuk, (kizárólag kitűzővel) kocsival közlekedőknek kereszteződések kellős közepén. Körúton, kevés keresetért Kanossza, Kállai-kettős. Később Keceli kannás Kékfrankos, karcos kortyait követően Kánkán, keringő, Kalotaszegi legényes keveréke következik. Kocsik között. (Kürt utcából kiszúrják, kerek két hónapra kizárnak, könnyezve köszönhetek kitűzőmnek.)
Komor közeg közelít komótosan, kérlelhetetlen:
– Kotródj komám k…a gyorsan, különben kinyúvasztalak kitaposom a . . .
Késő délután késdobálóban Kertész koszos körmű kezével kenyeret ken. Korai konyhakerti különlegességeket karikáz köréje. Körbekínálja. Kajálunk két pofára. Közben kasztbeliekkel kvaterkázunk, karcerből kedvezménnyel kiengedett kollégával komázunk.  Kurva jó (bocs) kellemes!
Kocsmárosunk kitűnő kolbászzsíros kenyerei, karitatív kategóriában készültek. Kontó, KÖSZÖNÖM-mel kiegyenlíthető! Közelmúltban Kertésznél kondérban keszeg, kárász kilószám. Kalocsai karmazsinpiros, kapszaicines kövesztőlében  készítve kenyérrel-kanállal, koponyánként két kotlival kiosztásra került. (Kétszer csípett) Köszi! Karácsony van?
Kajálást követően kártya, kisfröccs, képernyőre kacsintgatás két szemmel. Kurjongatva kukkoljuk külföldi kiválóságok (Kamerun, Costa Rica)  kecskebőrből készült kézzel varrott kerekded kobakokkal kivitelezett kunsztjait. Kiakadunk! Kis hazánk, királyfikként kényeztetett kedvencei, külföldi kupáknak környékére sem kerülhetnek. Közben kiabálva, kilenc számjegyű keresetet követelnek, (kapnak) Közép-Európában középszerű kínlódásért. Kínos. Képernyő kikapcsol.
Kummantás kocsmaasztalnál. Később, kissé kitisztulva, kabátunkban könyékig kaparászva kiderül : kanyink sincs. Kopasz kurafi kevéske keresetünket kiszipolyozta. (Kötelező kortyingatni, kérem tisztelettel?)
Kora reggel kisüsti, kisfröccs, kávé, katzenjammer.
Kifelé koszosok keresni!
Kérem a következőt!
Kocsmárosunk kopasz kobakjában kifundálta: koldusok köreinek káros következményeit ki kéne kúrálni.
Közeljövőben kirándulni készül. Kitalálhatjuk kedvenc koordinátáit? Kréta? Korfu? Kanári-szigetek? Körutazás Karib-tengeren? Kakaószínű kubai kur… kisasszonyok környékén koslatás? Kajtatás kegyeikért könyörögve? (Kéne mi?) Különlegességek kóstolgatása kempingágyban? Közben kókuszlikőr kortyolgatása Copacabanán?
Kitaláltuk? . . .
Kánikulában, kehes kéregető kocsmában kinyúlik: (Kertészben, kocsmabútor) Ki kéne keresztes kocsit könyörögni kollégához! Ki mozdul!? Kiviszik közterületre. Kisvártatva kocsi kanyarodik. Kehes körutazásba kezd. Krízisszálló, két hónap múlva Kiskovácsi. Később Korányi kórház (kettes bel) – későn hozták. Kevés köhögést, kínlódást követően, Kőbánya Kozma utcai köztemető. (Kizárólag külső kőkerítés közvetlen közelébe . . .)
Késő éjjel Kharón kenujára kéretőzik. Kopp-kopp. Kiszólnak:
– Ki az?
– Kérem én csak . . .
– Kék igazolvánnyal, kettes kapu, később. Különben is, kint marad!

Kapcsolódó írások