Bolond az éjszaka,
s benne bolond én.
Hiába várjuk
– neked, nekem nincsen remény.
Bolond a nappal is,
süketnek hangzó-buta, könnyű.
Ha akarjuk, miért nem láthatjuk a szót?
Miért nyílik a szánk, ha
nem jön rajta hang?
S ha jön is szó,
nem egy búsan, erővel szóló
csodaharang.
Zúgj harang!
Sírjon az ének.
Sírjon minden,
mit sírva remélek.
Nem teszek érte, de
várok a jóra.
Az ember már ilyen,
vár megalkuvóra.
