Homeless monopoly
„Hello, do you wanna play with us a Homeless Monopoly?” – mantrázom papagájkóros nekiszánással a hozzánk betérőknek, – ráérősen indul be a buli, az elején főleg hetijegyes külországiak jönnek, szőke német nyálpunkok, francúz altero-entellektüellek, talján futballhuligánnak kinéző idétlenek. Sőt majdnem sikerül megfűznöm egy jenki csajt is, aki szerencsére mégis inkább úgy dönt, hogy biológiai szükségletei miatt öt perc múlva visszajön (lassan csorognak a másodpercek…), úgyis túl karcsú az angolom a temperamentumához. A harmadik napra felpörög minden, jönnek a magyar ifiak is ezerrel, van úgy, hogy egyszerre hárman-négyen is játszanak a pályán. A sátrunkban totál káosz, befutnak a rokonok-ismerősök, ( meg a rokonok rockonai, a rockonok ismerősei, az ismert ősök rockonai, és az ismert ősök is mert ők se maradhatnak ki ebből…), vannak akik csak benéznek, mások, mintha be is költöznének, mindenki nyüzsög, feldobott, és a kezében sört tart.
„Mondj egy számot 1 és 20 között!” 14? Jó, akkor egy húszéves betanított munkás srác vagy, akit kidobtak a szülei, és most ott állsz személyi nélkül kétszáz forinttal a zsebedben a Nyugatiban, – szerezz magadnak biztonságos szállást, és pótold az elveszett irataidat! Bármelyik mezőn kezdhetsz, az átmeneti szállón, az ügyfélszolgálaton, a rendőrségen, sőt, ha akarod a kocsmából, vagy az aluljáróból is startolhatsz, de ha rosszat dobsz, lehet, hogy mindjárt kirabolnak, vagy rádront egy megvadult rühatka. Aha, akkor mégis inkább az ügyfélszolgálatot választod, szuper, ötöst dobtál, sajnos most nem volt szerencséd, nem kaphatsz költségmentességit, menj el inkább a fapadra. Kettes, nagyszerű, van hely, fel is vesznek éjszakára, a feladat egyik részét ezzel meg is oldottad, csak így tovább, és nem marad el a repiajándék hűtőmágnes!
A pécsi Emberség Erejével Alapítvánnyal közös a sátrunk, abszolút önjáró, civil szervezet, ők táblás játékokkal (sakk, go, pöcifoci) jöttek. Elé barkácsoltunk deszkákból, hullámpapírból, nejlonból egy autentikus neoklasszicista hajléktalankalyibát, már az első éjszaka volt lakója, frekventált helynek számított, amíg a péntek éjszakai vihar meg nem rogyasztotta, az állaga rohamosan romlott ezután, az utolsó két napon a kerületi jegyző azonnal életveszélyessé minősítette volna. Viszont a Civil Sziget évről-évre egyre masszívabbá válik, a bohém újoncok mellett, mint mi is vagyunk, egy csomó fantasztikusan dizájnolt sátorkölteményben, agyasan fundált, jól menedzselt programok, nagyon bejött az ÚJ Akropolisz Filozófiai Iskola erénypkipörgető kerekével, na és a Fúziós Energia sátor, ahol élő urántartalmú kőzeteket tapickolhattunk enkezünkkel. Az egész Sziget ebbe az irányba halad, mert olyan sokan kezdünk lenni, hogy a kis dolgok egyre fontosabbá válnak (főleg, ha félórát kell sorban állni előtte!).
Vasárnapra már mindenki, – én is! –, úgy néz ki, mint egy dehidratált Matula bácsi. Vádlimban megszilárdult a tejsav, tüdőmben rekord rizstermést igérő mocsár, s már ingerküszöb alatt marad két serény sárkéreggel bevont holland ausztralopitekusz is. Mégis, – egy jót játszottunk, lelazulva, mégis komolyan átnyomtunk sok fontosat a hajléktalanokról, főleg az ellátórendszerről, és közben megmutattuk magunkat is, jókat beszélgetve a közönséggel, a civilekkel, és nem utolsósorban egymással.
Brigi, Babi, Hédi, Janka, Dede, Gombóc, Blue-Atti, Zoli, Zelma – köszi, szuper volt!
