A Sorstalanság című filmben kezdtem el újra statisztálni 2004-ben. Akkor már tíz éve voltam hajléktalan. Egy átmeneti szállóról jártam többedmagammal. Más szállókról is találkoztam ismerősökkel. Sőt a nagy létszámú jelenetekre külön buszokkal hoztak hajléktalan embereket az éjjeli menedékhelyekről. Őket a nap végén kifizették az ügynökeik, igaz ezért egy ezressel kevesebbet kaptak. Ez volt a szuper üzlet. Kétszáz ember naponta kétszázezer forint hasznot jelentett adómentesen. Sovány emberekre volt szükség a rendezőnek, ami a hajléktalan emberek között nem ritkaság. A forgatás egy ideig szórakozás volt számomra, de mikor kirúgtak – jogtalanul – a szállóról már kezdtem elfáradni, hiszen az utcán nem túlságosan tudtam kipihenni magam. Egyszer még el is aludtam egy jelenet kellős közepén, olyan fáradt voltam. A rendező végül ezt a felvételt használta fel, mert pont beleillet a történetbe, de több asszisztens megdorgált a „kreativitásomért”. A több száz fős statisztéria egyharmada hajléktalan ember volt, de az egyetemistákon kívül a többiek is ebből a jövedelemből fizették ki a lakhatásukat.
Azóta is hívnak évente két-három nagyjáték filmbe statisztálni. Hol meleg volt, hol hideg, de sorba állni mindig sokat kellett. Olykor unatkozott a fél csapat, olykor egyhelyben álltunk több órát. Néha jó volt a kaja, néha nagyon rossz. Én időközben sok hajléktalan társamnak javasoltam ezt a jövedelemforrást, ami sokszor be is vált. Azóta is több társammal találkozom, akik hol utcán, hol szállón, esetleg éppen albérletben élnek.
Így volt ez idén is a Brad Pitt fémjelezte zombis film esetében, ahol a néha hétszáz fős statisztériából legalább százan a hajléktalan szférából jelentek meg. Nem mi lettünk a zombik, hanem előléptettek bennünket is orosz fémmunkássá. Kora délutántól reggelig kellett dolgoznunk. Délután még izzadtunk a téli ruházatunkban, de hajnalban már dideregve álltunk a GLOBUS gyár udvarában. A sorbanállás a háborús viszonyokat idézte fel. Napi tizenöt-tizenhét órás, éjszakába nyúló munkaidő után pár órát tudtunk aludni otthon, de a legrosszabb az volt, hogy egy helyben kellett állnunk alakzatban, mert nem mertek több száz embert elengedni pihenni. Szinte könyörögni kellett a mosdóba jutásért. Olykor már sztrájkot megelőző hangulatban követeltünk egy pohár meleg teát. Dohányozni pedig mindenki ott dohányzott, ahol éppen állt. Sokszor a szervezetlenség és a félelem okozta a tömeget ért kényelmetlenségek. Persze az egyre fáradtabb statiszták egyre lázongóbbak lettek, így a szervezők kénytelenek voltak engedményeket tenni. Csak ennek köszönhetően nem tört ki rabszolgalázadás. A hajléktalan emberek egész végig beolvadtak a tömegbe. Sőt a lakással rendelkezőket is hajléktalannak nézték reggelenként a közlekedési eszközökön, hiszen mindennapos alap-sminkünket (a koszt) nem tudtuk megfelelően lemosni. Még sosem éreztem ennyire rabszolga munkának a statisztálást. Még az is előfordult, hogy zuhogó esőben forgattunk három órán keresztül. Egyedül az idős korúkkal bántak emberibben.
Az utolsó hét közepén az ügynökség áthívott egy másik filmbe kiemelt szerepre, ami dupla gázsival járt. Két angolszász színész mellet voltunk egy fiúval ketten statiszták. Kettőnkre jutott egy ruhás, egy sminkes és egy fodrász. Minden kívánságunkat azonnal teljesítették, nekem még külön tolmácsom is volt, mert csak gyengén beszélem az angolt. A szünetekben azonnal jött a sminkes letörölni az izzadságot a homlokomról, a fodrász igazgatta a műhajam, a ruhás pedig állandóan igazgatta a szerelésemet. Felüdülés volt a rabszolgamunka után ez a pár órás forgatás.
Én sosem titkoltam a statiszta társaim és a statiszta szervezők előtt sem a sorsomat, ami miatt sosem ért hátrány, de sokszor hallottam a szokásos előítéleteket a forgatáson.
Ez a világ sem mentes tehát az előítéletektől, de ettől függetlenül jó jövedelemszerzési lehetőség a lakással nem rendelkezők számára is, csak mobiltelefonnal kell rendelkezni.
Azóta is hívnak évente két-három nagyjáték filmbe statisztálni. Hol meleg volt, hol hideg, de sorba állni mindig sokat kellett. Olykor unatkozott a fél csapat, olykor egyhelyben álltunk több órát. Néha jó volt a kaja, néha nagyon rossz. Én időközben sok hajléktalan társamnak javasoltam ezt a jövedelemforrást, ami sokszor be is vált. Azóta is több társammal találkozom, akik hol utcán, hol szállón, esetleg éppen albérletben élnek.
Így volt ez idén is a Brad Pitt fémjelezte zombis film esetében, ahol a néha hétszáz fős statisztériából legalább százan a hajléktalan szférából jelentek meg. Nem mi lettünk a zombik, hanem előléptettek bennünket is orosz fémmunkássá. Kora délutántól reggelig kellett dolgoznunk. Délután még izzadtunk a téli ruházatunkban, de hajnalban már dideregve álltunk a GLOBUS gyár udvarában. A sorbanállás a háborús viszonyokat idézte fel. Napi tizenöt-tizenhét órás, éjszakába nyúló munkaidő után pár órát tudtunk aludni otthon, de a legrosszabb az volt, hogy egy helyben kellett állnunk alakzatban, mert nem mertek több száz embert elengedni pihenni. Szinte könyörögni kellett a mosdóba jutásért. Olykor már sztrájkot megelőző hangulatban követeltünk egy pohár meleg teát. Dohányozni pedig mindenki ott dohányzott, ahol éppen állt. Sokszor a szervezetlenség és a félelem okozta a tömeget ért kényelmetlenségek. Persze az egyre fáradtabb statiszták egyre lázongóbbak lettek, így a szervezők kénytelenek voltak engedményeket tenni. Csak ennek köszönhetően nem tört ki rabszolgalázadás. A hajléktalan emberek egész végig beolvadtak a tömegbe. Sőt a lakással rendelkezőket is hajléktalannak nézték reggelenként a közlekedési eszközökön, hiszen mindennapos alap-sminkünket (a koszt) nem tudtuk megfelelően lemosni. Még sosem éreztem ennyire rabszolga munkának a statisztálást. Még az is előfordult, hogy zuhogó esőben forgattunk három órán keresztül. Egyedül az idős korúkkal bántak emberibben.
Az utolsó hét közepén az ügynökség áthívott egy másik filmbe kiemelt szerepre, ami dupla gázsival járt. Két angolszász színész mellet voltunk egy fiúval ketten statiszták. Kettőnkre jutott egy ruhás, egy sminkes és egy fodrász. Minden kívánságunkat azonnal teljesítették, nekem még külön tolmácsom is volt, mert csak gyengén beszélem az angolt. A szünetekben azonnal jött a sminkes letörölni az izzadságot a homlokomról, a fodrász igazgatta a műhajam, a ruhás pedig állandóan igazgatta a szerelésemet. Felüdülés volt a rabszolgamunka után ez a pár órás forgatás.
Én sosem titkoltam a statiszta társaim és a statiszta szervezők előtt sem a sorsomat, ami miatt sosem ért hátrány, de sokszor hallottam a szokásos előítéleteket a forgatáson.
Ez a világ sem mentes tehát az előítéletektől, de ettől függetlenül jó jövedelemszerzési lehetőség a lakással nem rendelkezők számára is, csak mobiltelefonnal kell rendelkezni.
a cikk blogbejegyzés, ld.: http://magyarnarancs.hu/vadonlako/
