439. szám Széppróza

Hogyan leszek 3 évig 50 éves

Szerző:


Szösszenetek a számmisztikáról és dr. Alzheimerről


Nemrég betöltöttem  a 49. évemet. Borzasztó! Na nem a korommal van bajom,  hanem a számmal, a 49-el! Gondoljunk csak bele. 4 meg 9 egyenlő 13! Las Vegasban  vannak olyan  szállodák, ahol nincsen 13. emelet meg szoba. 12. után jön a 14. Szerencsétlen egy szám, az már biztos. Ráadásul a kompozíciója is zavar, valahogy nem adnak egy egészet. Legalábbis nekem úgy tűnik. Persze, ha nonfiguratív festő lennék, talán másképp gondolnám.
 
Na mindegy.
 
De itt van az 50-es. Ez aztán szám! Erős, dinamikus,  stabil. Olyan  huszáros,  vagy Döbrögis, tudom is én. Szép kövér 5-ös és egy szép kövér 0. Nos ezt nevezem én tökéletes kerek számnak. Száznak ötven a fele, egye meg a…, ja bocs. De ez is mutatja, milyen  remek megoldás. Igen, nem tagadom, szeretem a kerek számokat. Ilyen például a 20-as is. Ez is szép. Jubileumi szám. Pont  húsz  éve lettem hajléktalan. Milyen érdekes. A hajléktalan életben lesz az ember a leghajlékonyabb. Ennyit erről. Sok minden belefér ebbe a 20 évbe. El akartam menni Brazíliába például, ha agyonütnek sem tudom, hogy minek.
Ha eljutok, akkor most nem lennék 3 évig 50 éves. De még 49 sem…

Aztán elindultam Isten felé, Ő meg felém. Valahogy mégis elkerültük egymást. Valószínűleg azért, mert a gömbölyű talpú cipőmet vettem fel. Azért még áll a randi, igaz? Úgy legyen. Elmentem dolgozni egy üveges műhelybe. 10 év letöltendő üvegezés. Ott laktam, ott dolgoztam. Bele is betegedtem. De azért ez is kerek szám, nem igaz? Mellesleg előttem vonult el a történelem. Szó szerint. A Steindl Imre utcában volt a műhely, a szomszédom meg az Országház. Rendszerváltás, felvonulás, köztársaság kikiáltása – ez mind az orrom előtt történt, és néztem mint passzív szemlélődő. Göncz Árpád lett a köztársasági elnök, viszont felemelték a sörösüveg betétdíját. Mily öröm! Aztán tüntetés, taxis sztrájk, amerikai elnök látogatása, kommandós mesterlövészek a falakon, lakásokban, olykor a fürdőszobában. És én rendületlenül üvegezek, gittelek, üvegezek a lakosság szolgálatában, de hát első a szolgálat. Elmúlt ez is. „Phantha Rei” Minden változik, mondá Herakleitosz, csak az üvegbetét nem (Ezt nem ő mondta.)

Jött újabb tíz év betegséggel, kórházakkal. Úgy jártam a Korányi Frigyesbe, mintha haza mennék. Így értem el a 49. – akarom mondani az ötvenedik életévemet. Egyébként a 33 is nagyon szép. Ugye HOBO? Köszönöm neked, nektek e kerek számot, meg a tiszteletjegyet. Királyok voltatok. Neked is Bill kapitány, meg Egonnak, Tátrai Tibusznak és mindenkinek. A szívemből jöttek a dalok, régi emlékek. Lelki szemeim előtt lepergett a 33 év, zenéitek által. „Vándor az úton”. És én, a vándor lassan 50 leszek, majd megint ötven. De azért jól élek szemetes kannámon. És még élünk…

Szóval másfél év múlva 51 leszek. Nekem ezzel a számmal is bajom van. Az 5-ös rendben, de mit keres utána az a légypiszok? Hát nem? Úgyhogy akkor is ötven leszek! Na így kell lopni éveket! Ezt még Tribuszerné is megirigyelheti… Közben beindult az agyam, mert ha az 50-hez hozzáadunk 20-at, az 70. És én hetvenéves koromban hetvenkedni fogok. És én akkor majd megírom, hogy legyünk 10 évig 70 évesek!

Csak szóljatok rám, nehogy elfelejtsem. El tudom képzelni, ahogy megkérdezem:
– Hogy is hívják azt a német orvost, aki miatt mindent elfelejtek?
És ti kórusban felelitek:
– Dr. Alzheimer, Zoli bácsi! Dr. Alzheimer!
Na, köszönöm szépen. azt hiszem, még maradok 10 évig 50.


                                                                        (2011 március, harmadik díj)

Kapcsolódó írások