A küszöbön hevert. Először véres rongydarabnak néztem. Egy madár volt. Darabokban. Miszlikben. A kutya tette. Ki más. Kedvem lett volna agyonütni, de inkább megsimogattam a fejét, beengedtem a szobába, és bezártam az ajtót.
Lacival fogtunk egy-egy lapátot, és kerestünk egy helyet, ahol eltemethetjük. Eleinte nem sok kedvem volt hozzá, és Laci is csak a fenébe küldött, hogy mi a fenéért zavarom ilyen idiótasággal. De végül csak erőt vett magán.
Egy bükkfa alá bökött, hogy ott jó lesz. Meg amúgy is: nem haláltökmindegy hogy hol dobjuk rá a földet. Kedve szerint egyszerűen elégetné, vagy behajítaná a folyóba. Nem is érti, miért nem ette meg a bodri.
Nekiláttam lapátolni. Laci persze csak megjegyzéseket tudott tenni, hogy milyen bénán fogom a lapátot, hogy biztos nem csináltam még ilyet. Megmutatni persze nem mutatta a helyes fogást, inkább csak támaszkodott, majd rágyújtott. Kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy látott már olyat hogy valaki egy temetésen bagózik. De nem tettem. Mert én már láttam. Szégyelltem is magam. Az apám miatt.
Az apám. Na az biztos széjjelverte volna szegény bodrit. Kapott volna a mocskos pofájára. De lehet hogy engem talált volna meg, hogy miért nem figyeltem rá, miért hagytam hogy elkujtorogjon.
Valószínű, hogy én kaptam volna.
Ástam, ástam. Laci szólt is egy idő után, hogy szerinte már jó, a célra megfelel. Beleálltam a gödörbe, ami már a térdemig ér. Talán a bodri is belefért volna. Morbid ötlet tudom. Gyilkos és áldozat, egymás mellett.
A lapát nyelét a zsák csomójába csúsztattam, Laci a maga lapátjával alányúlt, úgy raktuk, vagy inkább dobtuk a gödörbe. Belefért. Éppen-hogy. Még rángatózott. Laci persze mondta hogy üssük agyon, nem nagy kunszt, de egyikünket sem vitte rá a lélek. Pedig jobb lett volna neki. Lehet hogy kiszabadul valahogyan, és halálomig kísérteni fog.
Talán túl sok Kinget olvasok.
Kimásztunk a töltésen, bolyongtunk a kivilágítatlan úton, mint két holtkóros. Útközben a lapátom vége leesett. Kérdeztem is a Lacit hogy visszamenne érte? Először meg sem hallotta, de mikor másodszorra is feltettem a kérdést, csak a vállát vonogatta, hogy minek. Ki is csúszott a számon, hogy ilyenek a szar alakok. Először csak meresztgette a két szemét, amire rosszul lát, de a szemüvegét persze nem hordja, mert az anyjának csak a legolcsóbbra és legégőbbre volt pénze. Nézett, méregetett egy darabig, majd nekem esett. Sarat köpködtem. Feltápászkodtam. Egyik cipőm beleragadt a sárba.
– Várjál már meg – kiáltottam utána. Siess- vetette hátra, és meg sem fordult. Futottam utána.
Ő előlem.
Likes
Nincs hozzászólás