Fák között a villanó lidérc
Hangtalan lebeg, de szinte félsz,
Véget ért az esti szentmise,
Nincs erő ma lélegezni se…
Hó-temette néma bokrokon
Fagy-fuvallat árad, átoson,
Hervadó imákat átereszt
Templom udvarán a kőkereszt…
Jégcsapot növeszt a régi pad,
Jég a sziklakert a fák alatt,
Megcsikordul elfagyón az út,
Sárga testű, ósdi lámpa gyúlt…
Hold a sátor, Hold a háztető
Vackokon, ha szürkületre nő,
Napra nap, ha nincstelen nyomor,
Ünnepük, ha fagyhalálra forr…
Szürkületből éjre fest az est,
Földre fúlt megannyi néma test,
Fekszenek, felejt a kábulat,
Rongyra gyűrve tegnapon maradt,
S a holnapon, ha oszlik majd a köd,
Félhomály a zord tudat mögött,
Kábulatba fojtja életét,
S ringatózva fagy zilálja szét…
