Gyötrötten sír
bennem a lélek
mert én benned
éppen elférek –
és messzire űzöl
Rág az idő
mint almát
a féreg
Köztünk a
feszültség
oly méreg
keresztül ránt
hogy milyen egy űrön…
Reggelire
est
kínnal teli
virágokat
fest
A határfelület
egy merő ránc
láncol az Eszter
Alkonyul.
A határ
felpirul
színekbe mász
üde gyász
sötét éj
mi rákonyul
mákonyul
csillag remeg
tárkony hull
de csak játék ez
mert mindenki
gyermek
mielőtt át
léped a határt
legyeznek elefánt
fülek s rádszakad
a vár – míg kened a lek
város kenyeret
váratlanul és szerel
med szíve rádborul
