ó pardon, kisasszony tudja
a szívem úgy zakatol itt
a mellemben éjjel és nappal
mint egy ósdi gramafon…
szabadna-e merészelhetem-e
ezen a ködös alkonyon önt
meghívni egy forró teára
pirítósra egy füstös vendéglőbe…
édes-kesernyés ez az alkony
mintha megnyalnánk egy posta-
bélyeget lila tintával megcímzett
boríték egy távoli városba…
egy citromszeletnyi boldogság
a ráfröccsent sár a nadrágon
és a harisnyán két ember néz
a szitáló eső fátyolán át…
vendéglőbe ahol a krétafehér
abroszra helyezi lágyan gőgös
kesztyűjét a gőzölgő tea mellé
s szótlanul hallgatjuk a gramafont….
(február hónap, második díj)
