Csövi a városszéli erdőben lakott egy összetákolt kalyibában. Mint általában, akkor este is a maradék kannás borát iszogatta, miközben olvasott. Szeretett olvasni, elsősorban a tudományosfantasztikus irodalmat kedvelte. Egy egész zsákszatyor volt tele Asimov, Lem, Bradbury, Zsoldos, Clarke, a Sztrugackij testvérek és még számos, neves sci-fi író könyveivel.
Tehát Csövi, időnként kortyolva a borból, a kempinglámpa fényénél olvasott, így először fel sem figyelt a halk, sziszegő hangra. De mikor a hang sivítássá erősödött, már felnézett könyvéből. A sivítás dübörgéssé változott, majd egy hatalmas, fülrepesztő dördüléssel ért véget. A beállt csendben Csövi remegő kézzel letette a könyvet, húzott egy jót a PET-palackos borból, s feltápászkodott. Biztos egy meteorit. Gondolta. Még jó, hogy nem talált el. Megnézem. Ezzel kilépett a nyikorgó zsanérú ajtón. Meg kellene zsíroznom. De erről rögtön meg is feledkezett, mert a közeli tisztásról odaszűrődő, derengő fény vonta magára a figyelmét.
Óvatos léptekkel, de tele kíváncsisággal osont a tisztás széléig. Midőn meglátta a furcsa szerkezetet a peremén sorakozó halvány fényekkel, nagyot dobbant a szíve, és némi félelem öntötte el. Ez egy űrhajó! Gondolta. Űrhajót pedig értelmes lény épít. Egy értelmes lény pedig nem akarhat ártani egy másik értelmes lénynek, azaz nekem. Ez meg is nyugtatta.
(Tekintsünk el a fenti gondolatmenet azon logikai buktatójától, hogy Csövi önmagát és ezzel az emberi fajt értelmes lénynek deklarálta ugyan, de tudjuk, az ember mégis minden gond nélkül árt más értelmes lényeknek; saját fajtársainak. Pedig még űrhajókat is építünk!)
Csövi felbátorodva lépett ki a tisztásra és közelítette meg az űrhajót. A szerkezet helyzetéből látszott, hogy valami félresikerült leszállás közben, a vége inkább zuhanás lehetett. A támasztólábak közül kettő is becsuklott, és azon az oldalon az űrhajó pereme a talajba fúródott. A szerkezet egyébként kb. 20 méter átmérőjű, alul kevésbé, felül, középen erősen kidudorodó korong volt. Legnagyobb magassága 5 méter körül lehetett.
Csövi többször is körüljárta, valami nyílást, bejáratot keresve, de nem talált semmit. Már éppen azon volt, hogy egy faággal megütögeti, mintegy bekopogva, mikor a perem egy része szisszenve szétnyílt, ember magasságú nyílás alakult ki, alján talajig nyúló rámpával. A nyílásból elég erős fény világított, és ebben a fényben megjelent egy alak. Szerencsére nem egy sokcsápú szörnyeteg. Gondolta Csövi. Tényleg nem az volt. Két láb, test, két kar, fej, rajta száj, orr, két szem, fülek oldalt, ahol kell. Egészen emberszerű. Ahogy lesétált a rámpa aljára, az is látszott, hogy testhezálló ruhát visel. Azért szembetűnő különbségek is voltak. Teste, végtagjai túl vékonyak, kopasz feje két oldalán hegyes fülek, fehérje nélküli sötét szemek, kis, pisze orr, szinte ajaktalan vékony száj. Egy Idegen! Hasított Csövibe a gondolat. És velem találkozik először! Valamit mondani kellene…
A gondolatot tett követte.
– Üdvözöllek a Földön! – mondta, majd hogy az Idegen néma maradt, hozzátette. – Béke legyen veled!
Ennél hülyébb köszöntést ki sem találhattam volna. De további gondolatait félbeszakították az Idegen felől hallatszó cserregő, csattogó, néha bugyborékoló hangok.
– Sajnálom, de nem értem, mit mondasz. Felfedező vagy?
Az Idegen babrált valamit az övcsatján (övcsatnak látszott), majd gyerekesen magas, de érthető hangon megszólalt.
– Felfedező…
– Az egy fordítógép? – kérdezte Csövi az övcsatra mutatva. – Ha elég információt kap tudunk beszélgetni?
– Információt… – mondta az Idegen újabb babrálás után.
– Valami baj volt a leszállással? – intett Csövi az űrhajó földbe fúródott pereme felé. – Lezuhantál?
– Lezuhantam. – válaszolt az Idegen, és ezúttal nem nyúlt az övcsathoz.
– A hajtóművel volt gond? Atom vagy antianyag meghajtás?
Az Idegen amúgy is kerek szeme mintha még jobban kikerekedett volna a meglepetéstől.
– Gond a hajtóművel – mondta, majd egy pillanatnyi szünet után hozzátette – Antianyag.
– Próbáljuk megjavítani, hacsak nem akarsz itt maradni.
Az idegen körülnézett, majd gyorsan válaszolt.
– Próbáljuk megjavítani – bár mintha némi reménytelenség csendült volna a hangjában.
– Értesz a hajtóműhöz? – kérdezte Csövi.
– Nem – felelte röviden az Idegen.
Csövi töprengve vakargatta a feje búbját. Eszébe jutott a sok olvasott könyv, látott film, tv-sorozat. Például a Star Trek-ben is antianyaggal működő szubtérhajtóművek voltak. Meg aztán egész régi életében gépekkel foglalkozott, gépeket tervezett, épített és javított. Ez is csak egy gép. Gondolta és bizakodva kérdezte.
– Szerszámaid vannak?
– Nincsenek – jött az újabb rövid válasz az Idegentől.
– Na nem baj, akkor először elmegyünk szerszámokért, no meg egy kis borocskáért – mondta vidáman, s intett az Idegennek, hogy kövesse.
A kalyibához érve az Idegen értetlenül nézett körül. Csövi kinyitotta az ajtót, ami változatlanul nyikorgott.
– Lépj be az otthonomba. – tessékelte be az Idegent, aki odabent, a kempinglámpa sápadt fényénél még értetlenebbül nézett szét, majd megkérdezte.
– Ez az otthonod?
– Igen, most ez. Csöves vagyok – felelte Csövi.
– Csöves?
– Csöves. Hajléktalan, fedél nélküli, sőt, a széplelkek mostanában úgy fogalmaznak, lakhatási gondokkal küszködő. Ha találkoznék azzal, aki ezt kitalálta, megkapná a magáét!
– A magáét?…
– Igen! Orrvérzési gondokkal küszködő lenne!
– Értem… – mondta az Idegen, de látszott rajta, hogy semmit sem ért.
– Nincs munkám, ezért elvesztettem a lakásom. Most itt élek. – mondta Csövi és jót húzott a borospalackból. Majd rögtön eszébe jutott, milyen udvariatlan, és az Idegen felé nyújtotta a műanyag flaskát.
Az először bizalmatlanul nézegette, beleszagolt, majd ahogy Csövitől látta, belekortyolt. Szemei egészen kidülledtek és most először mosoly látszott az arcán.
– Finom!
– Dehogy! Ócska lőre! – felelte Csövi, miközben a fal melletti faládában, a szerszámai között kotorászott – Régen, amikor még dolgoztam, meg nem ittam volna ezt a vacakot. Csak finom, minőségi boraim voltak, azt ittam vacsora után egy-egy pohárral. Most csak erre telik. És néha segít elfelejteni a valóságot. Tervező gépészmérnök voltam, most egy senki vagyok.
– Rosszul dolgoztál?
– Nem. Egy külföldi megvette a vállalatot és kirúgott minden idősebb dolgozót. Másik munkát nem kaptam, túl öreg vagyok. Na jó, javítsuk meg az űrhajódat – kapta vállára Csövi a táskát, amibe a kiválasztott szerszámokat rakta.
– Visszük? – emelte fel az Idegen a bort.
– Persze, hozd csak, ha ennyire ízlik. – nevetett Csövi.
Hamar visszaértek az űrhajóhoz és Csövi a következő pár órát a gépházban töltötte. Vezetékeket és csatlakozókat cserélt, plazmainjektorokat tisztított, depolarizált néhány visszacsatolást, végül elkészült mindennel. A vezérlőpanelhez lépett és újraindította a hajtóművet. Mély hangú duruzsolás jelezte, hogy minden rendben működik.
Az Idegen elismerő tekintettel, de kissé bizonytalan lábakon állt a gépház ajtajában. A kezében tartott palack alján alig pár korty bor lötyögött már csak.
– Jobb vagy, mint a karbantartók – mondta.
– Ugyan, elég egyszerű szerkezet ez.
– Egyszerű?! – csodálkozott az Idegen, majd kiitta a maradék bort.
– Jó huzatod van! – mondta Csövi, miközben átmentek egy másik helyiségbe, berendezéséből ítélve az étkezőbe és leültek egy asztalhoz. – Miért jöttél ide, mármint erre a bolygóra?
– Felderíteni.
– Kutató vagy?
– Katona.
– Azt itt is találsz bőven.
– Sok katonátok van? – élénkült fel az Idegen.
– Túl sok is. Több mint 60 éve volt az utolsó nagy világháború, de azóta is mindennaposak a kisebb-nagyobb helyi háborúk. Atombombákat ugyan mostanában nem dobálunk egymásra, de a hagyományos fegyvereink is elég hatékonyak.
– Atombomba? – kérdezte elképedve az Idegen.
– Az. Meg több robbanófejes cirkálórakéták, meg lézerágyúk, meg röntgenlézer műholdak. Van annyi mindenünk, hogy sokszorosan elpusztíthatnánk az egész bolygót.
– Értem – mondta az Idegen feszengve – Indulnom kell.
– Persze, én is pihennék egy kicsit.
Az űrhajó rámpájánál elköszöntek egymástól. Mikor Csövi a tisztás széléhez ért, meghallotta a beinduló hajtómű sivítását. Ahogy visszanézett, már csak az egyre gyorsabban emelkedő, ponttá zsugorodó, majd eltűnő űrhajót látta.
– De sietős! – mondta fennhangon, majd vállat vonva tovább sétált a kunyhója felé.
***
ZBR17X4 Felderítői Jelentés:
Jelentem, a legutóbb vizsgált Föld nevű bolygó megtámadását nem javaslom. A bolygó lakói igen magas technikai színvonalon állnak. A társadalmuk peremén élő személy is minden gond nélkül, rövid idő alatt tudta megjavítani a sérült hajtóművet. A bolygó lakói állandó háborúkkal tartják készenlétben magukat egy esetleges támadásra. Nagyszámú, nagyhatású fegyverekkel rendelkeznek a felszínen és az űrben is. A bolygó megtámadása valószínűleg súlyos veszteséget okozna haderőnknek és flottánknak.
Parancsnokság a ZBR17X4 felderítőnek
Jelentését vettük. A Föld nevű bolygó és környezete visszavonásig tiltott területnek számít. Folytassa a felderítést a következő célbolygóval.
***
Csövi fáradtan ébredt reggel. Hirtelen azt sem tudta eldönteni, éjszakai kalandja valóság volt, vagy álom. De keze a zsebében lévő kis tégelyre tévedt. Az űrhajó gépházából hozott egy kis gépzsírt, hogy megkenje vele az ajtó zsanérjait. Gyorsan meg is tette és örömmel konstatálta, már nem nyikorog, sőt, igen könnyen nyílik és csukódik az ajtó. Mosolyogva, gyors léptekkel indult a város széli kisbolt felé, ahol a reggel munkába igyekvők neki szokták adni a felesüvegeket.
(Csövi sajnos sosem tudta meg, hogy a kis tégelyben nem gépzsír van, hanem egy különleges, súrlódásmentes anyag. A kenőanyag gyártók milliárdokat fizettek volna érte. És azt sem tudta meg, hogy tulajdonképpen megmentette a világot.)
