Fel-alá

Jócskán benne az éjben,
egyre fáradtabban kutattam,
hol lehet magamon az off-gomb:
Földi létem motorja
roncstelepre kívánkozott.
Aztán persze az életösztön,
az hát, – a mennykő ütne bele,
telefonhoz vonszolt.
Emlékszem, remegett a kezem,
kivert a víz, jégcsappá fagytam,
ezt követve lávaként folytam le az ágyról.
Tiszta malária, gondoltam,
pedig pálmafás, négernős tapéta sincs a falaimon.
Akkoriban sokadszorra hívtalak,
legalább tizenötször vettél rá,
vegyem le lábamat a gázpedálról;
„burn out” szindróma, magyaráztad.
Maradjak nyugton.
Istennel viaskodni
felesleges energiapazarlás.
Többet profitálna együttműködnöm vele,
meg amúgy is, ne öltsem magamra
Sziszüphosz jelmezét,
mert rázós lenne bennemaradni.
Olyan háromnegyed hat körül letettük,
szégyensav marta gyomromat
tovább járkálva a szobában,
fel-alá, fel-alá, fel-alá.

0