Szelíd vágyakkal flörtöl a nappal,
Negédes békéjén ring az idő.
Bár amott garral, léha haraggal
Már zivatar nyargal, kerge eső.
Borzong a reggel, bár a meleggel
Nem bánik csínján a rőtedő Nap,
Már lehűl éjjel, méla kedéllyel
S néha gyér dérrel terhes alap.
Csendülő hangok visszhangja zengő
Makkol a konda a völgyek ölén,
Mereng az erdő, benne tekergő
Indulatkeltő a szarvastehén.
Gesztenye pottyan villog a porban
Szédítő álomba pezsdül a tér
Vackorosunkban, tárt nyugalomban,
Szertelen lobban az ördögszekér.
Lomha ökörnyál ballag a réten
Boldogan fortyan az égre a füst
Nádbuga billen, s azt lesi minden
Mennyi a vízen a tompa ezüst.
Gyöngyöző színnek, szemnek és szívnek
Hízeleg őszinte kristályos fény
Esetleg mennyek lesznek a kertek?
Ágsudarak hegyén ég a remény.
Kong még a hordó, lesz a kicsorgó
Tiszta nedűnknek szilaj tüze tán
Óborért morgó szűzre vicsorgó,
A lángra vigyorgó régi titán.
Madarak jönnek egyre csak gyűlnek
Izgatja, vonzza is őket a szél
Egybevegyültek, szétkülönülnek
S messze repülnek, hol nincs soha tél.
Szép öreg este még kikereste
Éppen az éj elé hol kel a Hold.
Ott meg a hegyke bogarak veszte,
A denevér este fürge kobold.
Vak tunya párát ködlik a fenyves
Charme-os a szél, szinte mámorító
Megannyi csendes falevél repdes
S ábrándos éhek foglya a tó.
