Életuntan

Hova nézzek én előre,
Legfeljebb a temetőbe
Megszoktam már mert itt lakom
Igaz még kívül a falon.

Sűrű bokroknak aljába,
Ha valaki rám találna
Azt gondolja sírból szökött,
Belém rúgva, arrébb lökött.

Tán látná, hogy lihegek,
Elhagyottan szenvedek.
Kivetetten, elbukottan
Testem, lelkem totál roggyant.
Éhezem és szomjazom
Ridegtartáson barom
Élhet így a tajgákon
Mit érdekel nem bánom.

Elég volt a szenvedésem,
Mindenkit én már túléltem
Véget vetek mindennek
Hálát adok Istennek!
Ha elveszi életemet,
Begyógyítja a lelkemet,
Megszabadít e világból
Ennél csak jobb lehet bárhol.

Bocsássátok meg nekem
A tönkre tett életem.
Elég volt már nem bírom!
Megástam saját sírom,
Szép csöndben elbúcsúzom!