Kora hajnal, az utcát rovom,
Lépteim halkan koppannak a flaszteron.
Mindenütt sötét ablakok,
Csak a holdfény játszik pár üvegfalon.
Egy csendes kisutcába érek,
S mit látok, meleg lámpafények
Mik megvilágítják az utcát,
A sötétet onnan kiszorítják.
Halkan közelebb megyek,
Egy nagy ablakon betekinthetek.
Bent szorgos kezek dolgoznak,
Asztalra fehér lisztet szórnak.
S már hozzák is a tésztát,
Szorgos kezek osztják, szortírozzák.
Itt kifli, ott zsemle készül,
Finom kalács, reggelre kisül
.
Kicsit arrébb kenyeret formáznak,
Készül a rétes is a gyerek világnak.
A finom illat betölti az utcát,
Mikor a sok finomságot kemencébe rakják.
A kemencék teli vannak rakva,
A pékek munkája méltatva.
Hozzáértő szemmel nézik,
Mikor készül el napi remekművük.
Mert amit csinálnak,
Talán egy kisebb varázslat.
Kenyerükön ott a ringó búzamező színe,
A kalácsokban az áldott napfény íze.
Mégis reggelre minden elkészül,
A sok finomság boltokba kerül.
Étket adva gyereknek, felnőttnek,
Egy kicsiny mosolyt a gondos szülőknek.
S mire a nap felkúszik az égre,
Megszűnik a kemencék melegsége.
A fáradt emberek hazamennek,
Tán nem is gondolják, mi mindent tettek.
A vers az Imrei Pékség
és a Menhely Alapítvány
által kiírt művészeti pályázaton
2. díjat nyert
