IX.
Nemes Nagy Ágnes
Utazás
(3,szakasz)
Hajnal
És egy világot.
Helyükön, a hegyek.
Nagy fák alatt kicsiny szerelmesek,
mély barlangokban bujdokló szavak,
vízben, virágban visszhangozzanak
s a tengerből már felmerüljenek,
mint hajnalodó, biztos szigetek,
kinek a pálmák és kinek a nap
s a költőnek a születő szavak.
A hajnal
…és egy világot helyükön, a hegyek
megmozdulnak, lassú udvarlással
összehajlanak, bezárják a sebet
és a szakadék halommá merevül,
vagy hanttá. Szikla, por kavargásban
izzik napunk néma pazarlásban,
tűzkorongján varjak serege repül.
És a csönd egy lélekké nemesül
két testben, majd közösen utat ásnak
mély bánatnak, munkának, mulatásnak.
Mert minden magány részeg egyedül
s ki segít föl, ha egyszer elesel
s minket, ha majd időnk végén elásnak
nagy fák alatt, kicsiny szerelmesek?…
(Szeptember hónap, első díj)
