Ismét összefutottam X-el. Legutóbbi találkozásunkkor nem volt túl optimista. Sötéten látta a világot, nem volt jövőképe. Most kivirulva, vigyorogva ugrott a nyakamba.
– Szia te riporterek gyöngye! Csőre van töltve a diktafonod?
– Csőre bizony és csak rád vár! Mi történt veled? Csak nem szétromboltad egy milliomos házasságát?
– Milliomos, ugyan. Tudod, hogy a pasik csak csődbe vittek. Ketten voltak, hajléktalan is lettem. Ha többen lettek volna, vagy gályarabságban, vagy szervdonorként élném a maradék életemet, hogy visszajöjjön az adósság egy része.
– Mesélj!
– Gyere, most én hívlak meg, de nem egy kávéra!
– Mi történt? Csak nem olajmunkás lettél?
– Amikor utoljára találkoztunk, éppen egy vadászt kerestem, hátha jutányos áron lelő. Ismered a mondást? Téged, ingyen, a kutyát 1000-ért lelövi. Tény, hogy nem érem el egy kutya szintjét, de gondoltam hátha megegyezünk.
– Amint látom nem jött össze az üzlet.
– Vadászt sem találtam, idény volt, mindenki a külföldiekkel volt elfoglalva. Mire vége volt a nagypénzűek vadásztatásának, megjelent a fény az alagút végén. Úgy alakult, hogy reményem lett nyugdíjba menni. Nahát én ezt a lehetőséget pánikszerűen kihasználtam. Lótottam-futottam, papírokat töltöttem ki, beadtam, vártam. Eredmény? November óta nyugdijas vagyok. Decemberben megkaptam a kéthavit, közben a szerződéses munkámnak is vége lett, onnan is jött a jutalom pénzeső. Úgy felduzzadt a bankszámlám, hogy nem tudom elkölteni. Emlékszel, a múltkor azt mondtam, hogy olyan a nyugdíjrendszer, mint az agárverseny. Húzzák előttem a korhatárt és én sose érem utol. Utolértem, megnyertem az agárversenyt.
– A lakhatás, hogy alakult?
– Abban is szerencsém volt. Átköltöztem máshova, ahol egyszemélyes szoba várt. Berendeztem, hogy alig férek el. Így a kis helyen minden kéznél van. Kitört rajtam a kézműves őrület. Horgolok, varrok, gyártom a holt tőkét. Rákaptam a gyöngyfűzésre. Majdnem olyan költségigényes, mint a casino. Viszont látványos. Már kevés a fal a képeknek, mindenütt gyöngyfűzött szemüvegtartók lógnak. Fonal, damil, és egyéb kellékek polcon, szekrényben. Őszintén sajnálom, aki majd pakol utánam.
– Miért más? Talán majd te!
– Nekem illene, de úgy érzem, hogy minden nap ajándék. Van most két munkám, de mit mondjak, egyre nehezebben bírom. Hamar elfáradok.
–. Az orvos mit mond?
– Azt sem tudja, hogy létezem. Én a természetre bízok mindent, egyelőre. Ha neki nem sikerül addig elrendezni és bejutok az öregek otthonába, majd ott letámadom a helyi orvost. Szegény, már előre sajnálom.
– Öregek otthonába vágysz?
– Nem, de hova menjek? Nincs az a lakás, amit a nyugdíjamból fent lehetne tartani. Gyakorlatilag 38 év, papíron 35 év munkaviszonyom van mögöttem – minimálbéren. Nem alternatív.
Nem ez a legideálisabb öregkor, de legalább biztos. Sok sikert, és egészséget X.
Likes
Nincs hozzászólás