Eget veri már a zaklatottságom
hajszolt vagyok mint az űzött vad
láthatatlan rém a vadász csak
szövegeket írok nem verset mert
e láthatatlan börtön mindössze
reflektálni enged mindent mi van
te határozol meg úgy hogy közel
nem engedsz nem látható pányván
pórázon forgatsz rángatsz mint egy
kalapácsvető – szerelmem a tárgy,
a sporteszköz – kékre zöldre feketére
veri röptében (körpályán) a rengeteg
akadály miket az útba emelsz,
raksz, helyezel – vagy csak a sors… de
mindegy: oly fonalak kötnek gúzsba mik
elképzelhetetlenek normális korban
normális emberek s normálisnak
mondható viszonyok közepett…
Mégis azt mondod:
én vagyok a közeped…
Likes
Nincs hozzászólás