Ma már tudnálak úgy szeretni
ahogy neked jó.
– ahogy csak én,
s ahogy a langyos őszi fény
végigsimítja szelíden
megfáradt arcodat.
Hány éve volt?
– és lásd, nem tudtalak feledni.
Számít-e még:
múltadból lép elő
egy szerelmes hős-lovag.
De kár, hogy így:
– én itt,
te ott öregszel.
Semmit se ér,
falra akasztom rozsdás,
kicsorbult kardomat
Mert nem veled,
nem engedted, hogy érted,
– így vívtam át egy életet,
magányos, vérző, lázbeteg
szélmalom-harcokat.
2012 január, második díj
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
