Drága,
elmeneteledkor mindig utánad néznék,
de nem merek,
mert amikor kilépsz tőlem a folyosóra,
a szívemet is magaddal viszed a kulcsokkal;
én meg, hallva az ajtó tompa záródását, érzem:
csak holmi gép dolgozik a helyén,
ami átvette szerepét,
rávigyorogva alárendeltjére, rám.
Ha végre megjössz, és belém csókolod
jogos tulajdonomat,
egészen újjászületek – olyan boldogság önt el,
mint azt a fickót, aki a ruhatárból visszakapta
nyomorult, ezer éves hóbelevancát.
2012 április, második díj
