Nemrégiben szembesültem a halállal. Egy ismerősöm vetett véget az életének. Megdöbbentő, sőt megrázó eseménynek éltük át többen is, akik ismertük. Tudtuk, hogy beilleszkedési problémái mellet más gondja, baja is volt, de ahogy az örömök, úgy a bánatok is véget érnek egyszer. Minden nap új lehetőséget, reménységet adhat. Elgondolkodtatott, hogy neki menynyit érhetett az élete? Hitem szerint ő sem volt se több, se kevesebb, mint bármelyikünk, csak más. Az életadta szépséget természetesnek vette és nem az Istentől kapott ajándéknak. Gyermekkorát kitaszítottként élte át, mert elhagyták szülei és intézetben nőtt föl. De kapott másokat, akiket szerethetett, és őt is szerették. Mégis a meg nem kapott szeretetet követelte volna ki másoktól. Egyszerűen nem akart tudomást venni arról, hogy mindenki csak saját maga helyett tud szeretni. Nem akart a teremtett világ rendjébe beleilleszkedni, az általa kreált normákat pedig rajta kívül senki nem akarta elfogadni.
Tudomásul kell vennünk, hogy akkor lesz jobb, szebb az életünk, ha betartjuk az írott-íratlan szabályokat, mert azok teszik élhetőbbé a világot. Nem a szabadságunkat korlátozzák, hanem akár életünket is védhetik. A paragrafusok, a házirendek, a KRESZ, és még sorolhatnám, azért vannak, hogy megóvjanak a bajoktól. Az út mentén lévő korlát nem azt jelenti, hogy nem mehetek arra, hanem azt, hogyha arra megyek, meghalhatok, mert lezuhanok az árokba, szakadékba. Ez ilyen egyszerű lenne, ha nem korlátozásnak könyvelnénk el.
Láttam egy plakátot, a következő szöveggel: „annyi az élet, amennyit beletöltesz”. Tényleg igaz lenne ez? Most már csak az a kérdés, hogy mit töltök, vagy mivel töltöm meg az életem? Szerintem viszont annyit ér az életem, amennyi szeretetet tudok adni, és amennyi örömöt tudok szerezni másoknak. Bevallom, valamikor én sem képzeltem, hogy ez igaz, de mióta hallottam, kipróbáltam s megtapasztaltam, azóta igazságnak érzem. Tehát a kereteimen belül élni, szeretni, mások hasznára lenni és örömet okozni, ez lenne az életünk értelme. Ilyen nézőpontból nem azt keresem, hogy hogyan vethetnék véget az életemnek, hanem azt, hogy mi módon tehetném értékesebbé, még ha nem is tudom, meddig fog tartani.
Megkeseredett világban élünk, de nem kell így elfogadnunk, hanem kezdjünk el még ma örülni mindennek, aminek csak lehet, és ezt az örömöt fogjuk sugározni szerte a világban.
Likes
Nincs hozzászólás