Céltalan bolyongás lett az életem,
nincs honnan és hová, kihez és minek,
hiába vegyülök el a tömegben! A szemeikből
látom, igen! Ők engem néznek!
Mintha rám lenne írva, ki is vagyok.
Nem, nem a külsőm a személyem árulója,
a lélektelen arc annak hírmondója.
Miért kell felnéznem az égre?
Hisz én még nem állok készen!
Lassan lemegy a Nap, nyugovóra tér,
elnéptelenedik az utca, a tér, rám tör a gyilkos
magány – elfáradtam! Gejzírként tör fel bennem
az utálat, melyet magamban érzek!
Több ezer kilométer a talpamban, a céltalan
bolyongás, az mind én lettem –
és az az életem?
Likes
Nincs hozzászólás