Begubóztam magamból
kivetkezve belül hőség
kint tomboló fagy felfekve
az ágyra fel-le dobál a vágy
tajtékzik a vér szoros gúzsba
kétségbeesetten bámulom a
mennyezetet szerelmed rajtam
a pókfonál fel nem lazul
el nem enged őrjítő ez a hiány
és a csönd a csönded
verítékben úszik a világ
mint félméteres hó
fájdalomból a takaró
egy késdöfés
hogyha itt hozzám szólnak…
előttem múltba vesző
egyre sötétebb tegnapok
nem tudok gondolni másra:
veled nem vagyok…
Tele van takonnyal
az orrom emlékétől is
elszakadt az illatod oly
messzire jár már mint
Nairobitól valamennyi rozmár
mert mikor is voltam
utoljára részeg? Mikor a
szám először a szádra
révedt (s enyémre a tiéd…)
Azóta nincs józanság csak
hőhullám – arra meg dér
(Hangyából e fejbe
hogy mennyi fér…)
Likes
Nincs hozzászólás