Pihenésképen megfordultam a vezércsónakban, és a csillagokat kezdtem bámulni. Percekig csodáltam az ismert és ismeretlen csillagképeket. Közben a jég körülzárta a csónakjaimat, így olyan mozdulatlanok lettek, mint az égen a fénylő csillagok.
Tekintetem Balatonfüred felé fordítottam, mikor az égbolt közepén egy csillagszerű fény közeledni kezdett felém, egyre nagyobbnak tűnt. Pár másodperc múlva kétszer nagyobb lett, mint az Esthajnal csillag. Újabb tíz másodperc elteltével Balatonfüred fölé ért a fényjelenség, és nagyobb lett egy ötven forintosnál is. Szemem kezdett könnybe lábadni a megerőltető nézéstől, csodálkozva bámultam tovább a még mindig növekvő fényjelenséget. Már legalább egy perce néztem gondolkodás nélkül, mikor a fény hirtelen a tó északi oldalán lefelé kezdett haladni, majd öt másodperc alatt a tó vízébe veszett. Az utolsó pillanatban még erős fénycsíkot képzett a tó víztükrén egészen addig, ahol a csónakban lebegtem. Eltűnt a hatalmas fénygömb és a fél méter széles fénycsík is egyszerre. Elsötétedet az ég és a körülöttem lévő világ. Percekig sóvárogva bámultam a víz tükrét, mintha arra vártam volna, hogy újra megjelenik a különös fény, de csak a sötétség vett körül hangtalanul.
Csak ekkor kezdtem el gondolkodni a bűvöletbe ejtő eseményen. Részegségemre vagy a képzeletemre nem foghattam a látottakat, a hideg és a fizikai erőfeszítés kijózanított. Természetes jelenségre sem gondolhattam, a hullócsillagok nem február végén, hanem augusztusban jellemzőek. Különben, ha ekkora meteor ütközne a Földünknek, akkor már szép hazámban nem élne egy lélek sem. Egy ekkora aszteroida az egész Földet széttördelte volna a csillagászati ismereteim szerint. Persze hallottam a világ különböző pontjain fellángoló UFO mániáról, de nem hittem, hogy más civilizáció járt volna Földünkön. Talán a mi civilizációnk valamelyik technikai csodája okozta ezt a különös viccet számomra? Nem tudtam, de nem is akartam egyik lehetőséget sem előnyben részesíteni. Egyáltalán, csak örültem, hogy egy ilyen szép csodának tanúja lehettem.
Közben a jég teljesen a csónakok köré fagyott, még az evezők is foglyává váltak. Nehezen bírtam kiszabadulni a jég fogságából, pedig nagyon vékonynak tűnt. A parthoz közelebb eveztem, ahol már nem volt jeges a tó, így gyorsabban haladhattam. Ezután félóránként meregettem ki a csónakból a vizet.
Kelet felől már lassan pirkadt, mikor a fáradtság érzése mellé az éhség is csatlakozott. Utoljára előző nap délelőtt ettem a vonaton az édesanyám által elkészített szendvicset. A ködös reggelen nem sokat láthattam a napfelkeltéből. Újabb fél órát eveztem, mire megfelelő helyet találtam a kikötésre. Egy nagyon hosszú stég végében kötöttem ki a két csónakot, legalább húsz méterre a parttól. Reggel hét órakor félve ugyan, de ott hagytam a csomagjaimat a ponyva alatt. Rágyújtottam egy cigarettára, majd szomorúan állapítottam meg, hogy már csak két szál maradt. A pénzemet is megszámoltam. E téren sem volt rózsás a helyzetem, hiszen mindössze harmincnyolc forintot találtam a zsebemben. Ivásra ennyi pénzből már gondolni sem mertem, hiszen egy fél deci röviditalért el sem érdemes kezdeni. Még egy szerény reggelire talán elég lesz ez a kevéske pénz? -gondoltam magamban.
Óvatosan elindultam a stégen egy hosszú, lapos ház felé. A biztonság kedvéért a ház ablakai előtt lehajoltam, nehogy észrevegyen valaki, ha véletlenül mégis tartózkodik valaki a házban. A kerítésen könnyedén átlendültem, csak az oldalamat nyomta meg a saját őzlábnyelű tőröm, mely a szíjamhoz volt csatolva a derekam jobb oldalán. Gyorsan körülnéztem az utca mindkét irányába. Megnyugtató volt számomra, hogy az utca teljesen néptelen volt a kora reggeli időszakban. Ezután a kerítésen kívülről már bátran megvizsgáltam a telket, amelyen kikötöttem. Egy szerény vállalati üdülő volt jó nagy telekkel, melyen nagy szabad terület és játszótér terült el. A sárga színű földszintes épület valószínűleg egy gyereküdülő lehetett. Az utca másik oldalán még mindig a vasúti töltés emelkedett. Pár lépés után jó lett volna valakivel találkoznom, hogy útbaigazítson egy élelmiszerbolt felé. Nyugat felé haladtam, ahol sejtésem alapján Siófoknak kellett elhelyezkednie. A töltés magassága fokozatosan kezdett csökkeni. Öt perc menetelés után sem találkoztam senkivel, pedig már teljesen világos volt az utcán. Úgy tűnt, még mindig üdülőterületen haladhattam. Ezt az érzésemet alátámasztotta az is, hogy a tőlem jobbra elterülő üzletsor zárva volt.
Még negyed órát kellett az utcán ballagnom, amikor is a töltés megszűnt az úttest mellett, és a szabad téren megláttam egy kis fehér házat. Ekkor pillantottam meg az első embert az utcán velem szemben közeledni. Egy idős hölgyet bevásárló kosárral a kezében. Pár lépéssel hamarabb érkezett a fehér ház magasságába, mint én. Érdeklődő tekintettel meredt rám, de aztán gyorsan elfordult a kisház felé. Lassú, bizonytalan lépésekkel követtem. A hölgy belépett a kisház egyetlen ajtaján, mely felett olvasható volt, hogy vegyesbolt. Beléptem én is a kis boltba, ahol az elárusító férfi először rám, majd az előttem érkező idős nőre tekintett érdeklődően. A hölgy sok mindent vásárolt, és sok mindenről beszélgetett az eladóval, akit jól ismerhetett. Volt bőven időm körülnézni a kisboltban. Persze az első, ami szemet szúrt, az eladó mögötti polcon sorakozó pálinkásüvegek voltak, a számban összefolyt a nyál, pedig már nagyon ki volt száradva, hiszen már legalább hat órája semmilyen folyadékot nem ittam. Azonban a pénzem már kevés lett volna még egy két deciliteres pálinkára is, így tekintetemet a felvágottak felé irányítottam. A Párizsit sosem kedveltem, pedig az volt a legolcsóbb, ezért más felvágottat kerestem. Az idős nő végre fizetett, mire én megtaláltam az olcsó, de még számomra elfogadható Zala felvágottat. A hölgy távozása után gyorsan kértem két kiflit és húsz dekagramm Zala felvágottat. Az elárusító szúrós tekintettel figyelt miközben kiszolgált. Fizetés után sietve távoztam a boltból. Legnagyobb sajnálatomra két darab kétforintosom maradt mindössze. Az idős nő ez idő alatt még csak húsz méterre távolodott el a bolttól, és érdeklődve tekintett vissza a kijárati ajtóra. Kilépésemkor azonban hirtelen megfordult, és önmagához képest sietős léptekkel távozott, amerről jött. Kényelmetlenül éreztem magam, amiért emberekkel kellett találkoznom, ugyanis nem kívántam senkinek a társaságát.
Nagyon nem szerettem volna emberekkel találkozni, míg vissza nem érek a csónakhoz. A biztos reggeli étkezés tudatában rágyújtottam az utolsó előtti szál cigarettámra, majd elindultam a gyereküdülő irányába. Boldogan bandukoltam a télikabátom zsebében a reggelimmel.
– folytatjuk –
