Néha túl komoly dolognak tartom az életet
ahhoz, hogy írjak róla, –néha pedig az Istent
is csak egy koszlott, szőrös, vén szörnyetegnek látom,
aki összehúzott szemmel nézeget, –méricskél.
Néha a versírás is csak egy rég idejétmúlt
beidegződésnek tűnik, ahogy a szerelmet
is egy hasztalan, makacs epekedésnek látom,
hamvas fapinák iránt. Ilyenkor jól elvagyok
A „minden marad úgy, ahogy…” és a „majd csak el lesz
valahogy…” között. Talán az Isten se látja át
sorsom kusza fonatát, – talán maga az Ördög
is csak csütörtököt mondana, széttárt kezekkel.
Néha felkészülök, és ünneplőbe öltözöm:
verset fogok írni, lehet hogy pont az életről,
magáról az Istenről, – magáról az írásról,
– és ilyenkor könnyű szédülettel tölt el, ahogy
ifjúkoromban – kezdő dohányost – az erkélyen
reggelente leszívott első néhány slukk.* Néha
elhiszem, hogy az igazság a versekben lakik.
ahhoz, hogy írjak róla, –néha pedig az Istent
is csak egy koszlott, szőrös, vén szörnyetegnek látom,
aki összehúzott szemmel nézeget, –méricskél.
Néha a versírás is csak egy rég idejétmúlt
beidegződésnek tűnik, ahogy a szerelmet
is egy hasztalan, makacs epekedésnek látom,
hamvas fapinák iránt. Ilyenkor jól elvagyok
A „minden marad úgy, ahogy…” és a „majd csak el lesz
valahogy…” között. Talán az Isten se látja át
sorsom kusza fonatát, – talán maga az Ördög
is csak csütörtököt mondana, széttárt kezekkel.
Néha felkészülök, és ünneplőbe öltözöm:
verset fogok írni, lehet hogy pont az életről,
magáról az Istenről, – magáról az írásról,
– és ilyenkor könnyű szédülettel tölt el, ahogy
ifjúkoromban – kezdő dohányost – az erkélyen
reggelente leszívott első néhány slukk.* Néha
elhiszem, hogy az igazság a versekben lakik.
*Petri György: Bohóc