Az úgy esett, hogy Mariska megesett.
Nem szóvicc ez kérem, szomorú valóság.
S noha nem most történt mindez,
Nő még soha el nem kerülte sorsát.
Amit most mesélek, az az 50-es évek
Magyar mindennapos praktikája volt,
S mily jó, hogy azóta más világ lett,
Nem mondom, hogy jobb,
De tán fájdalom-mentesebb.
Ím a régi – biztosítékot kiverő – recept:
„Cseresznyepaprika, bors és rengeteg ecet,
Melyeket a bugyborékolóan forró vízbe teszed,
S a megesett lányt – hiába sikít – erővel beleülteted.
Mindeközben vizespohárnyi rumokkal eteted,
Hogy elbírja valahogy a pokoli meleget.”
A lányt forróság lepi el, émelyeg és izzad,
Hány és rúgkapál – mindent belead.
De anyja és még két asszony aztán leteperik,
A hasát gyúrják ököllel, és elszántan verik,
A szeméremcsontját csaknem összetörik.
Végül őrült rángásokkal megfeszül a teste,
S széttárt ölén keresztül kiszakad
Egy öklömnyi kis véres húscafat:
Pár percnyi bűnös boldogságnak ára,
Ez a bűntelen, s most már élettelen pára.
2015 Július, első díj