565. szám Interjú

Az aha-élmény nyomában – interjú Für Anikóval

Szerző:

Für Anikó Jászai Mari-díjas színművész, énekesnő, Érdemes művész. Rengeteg színházi szerepben, filmben és tévéjátékban láthatjuk. Csodálatos egyedi hangját élvezhetjük ismert külföldi színésznők szinkronhangjaként is. Számos hangoskönyvet készített. Énekesként két CD-je jelent meg, és koncertezik országszerte. Az egyik Liliomfi előadás után beszélgettünk színházról, életről az Örkény Színházban.

Sokszor olvashattuk, hogy nem mindig készült színészi pályára, az iparművészet volt az első választása. Maradt valami az életében az iparművészetből?

A szépség igénye. Nem csak József Attila, én is a szépség koldusa vagyok. Egy lakás vagy középület arányai erősen hatnak rám. Ha belépek bármilyen lakásba, azonnal elkap a lakberendezési láz. Egyébként, azon kívül, hogy otthonunkat díszítgetem és formálom, sajnos, nem tudok most ezzel foglalkozni, elsősorban időhiány miatt. Biztos lesz még olyan időszaka az életemnek – talán amikor a kisfiam felnő, kirepül – hogy a szabad vegyértékeimet iparművészkedésre fordíthatom: tervezek, szabok, varrok, vágok, ragasztok. De ez még szerencsére odébb van.

Volt már olyan az életében, amikor ezzel foglalkozott?

Az érettségi után elvégeztem a Dekoratőr Iskolát. Sok év távlatából visszanézve is remek szellemiségű, pikánsan, nagyon finoman rebellis intézmény volt. A tanárok az akkori rendszerhez képest szabad szellemiségű órákat tartottak, és az egész intézmény lendületesen és progresszíven működött. Már tizenéves koromtól saját magam készítettem a karácsonyfadíszeket, üdvözlőlapokat, montázsokat bizonyos témákban. Érdekes, hogy már hat-nyolc éves koromtól az elévülhetetlen érdemű Lúdas Matyi újságból vagdostam ki figurákat, borítékba csoportosítottam, és levélpapírt használva színhelyül, kitalált történeteim szereplői lettek. Tehát színházasdit játszottam, anélkül, hogy tudtam volna róla. A D. I. után a Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalatnál dolgoztam egy évet. Ha úgy tetszik, ez az időszak még konkrétabban vetítette előre a jövőt, mert ekkor történt meg bennem az irányváltás, és dőlt el, hogy nem az Iparművészetire, hanem a Színház-és Filmművészeti Főiskolára jelentkezem.  Olyannyira a falvédőről csöppentem a főiskolára, hogy amikor felvettek, még az osztályfőnökök nevét sem tudtam. Meg is kérdeztem, hogy a fehérhajú, vagy a sötéthajú osztályába kerültem-e? Végül is, a fehérhajú Békés András osztályába kerültem. A sötéthajúval, (akkor még volt neki, és sötét volt) Szirtes Tamással, aztán a Madách Színházban dolgoztunk jóízűeket, jó tíz éven keresztül.

A Madách egy kezdő művésznek jó hely volt?

Akkor igen. Harmadik évtől a Radnóti Színpadon kezdtem a gyakorlatot, de Ádám Ottó és Szirtes Tamás átcsábítottak a Madách-ba. Nem tétováztam, nagy színpad, több lépték, és kifejezetten vártak, gondolkodtak bennem. Nagyszerű volt, sokféle szerepet játszhattam. Akkoriban Kerényi Imre vette át a színház vezetését és nagy lendülettel másfajta profilt igyekezett kialakítani. Ez többé-kevésbé sikerült is. Tehát jól indult a pályám, egyik nagyszerű feladatot kaptam a másik után, sokszor több mint tíz remek előadásban játszottam párhuzamosan.

Az Örkény hogy jött az életébe?

Az Örkényes időszak előzménye 1998-ra nyúlik vissza.  A Madách stúdióban a Tribádok éjszakája című előadásban játszottunk együtt Mácsai Pállal, akivel addig is, már jó párszor dolgoztunk együtt.  A darabot Kolos István rendezte, Bíró Kriszta és Szűcs Gábor voltak még a partnereink. Pali ekkor mondta az egyik próbán, hogy ha valaha úgy alakul, hogy színházat vezethet, ott nekem helyem van. Mit ad Isten, 2000-ben Mácsai Pál vette át a Madách Kamara művészeti vezetését. Hát így kezdődött. 2004-ben a színház önállósulhatott és felvette Örkény István nevét. Az Örkény István Színház alapító tagja vagyok.

Szeret társulatban dolgozni?

Családcentrikus ember vagyok a színházban is. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akikkel szeretjük, becsüljük, kívül-belül jól ismerjük egymást. Praktikus is, mert időt spórolunk meg. Nem kell bemérni a másik személyiségét, amikor nekilátunk egy-egy feladatnak. Ez olyan természetű foglalkozás, hogy mindent tudunk egymásról. Nem marad rejtve semmi, mert önmagunkat, önmagunkból játszunk, hibáinkat, erényeinket visszük a színpadra. Szoktam mondani, hogy ebben a közegben, egy próbaidőszak alatt, két ember többet tudhat meg egymásról, mint kevésbé bensőséges kapcsolatban tízévi házasság után.

Könnyebb jó előadást csinálni társulatban?

Talán igen, bár ez arra nem garancia. Nem tudnék féltékenykedő, irigykedő, széthúzó társulatban létezni. Az Örkényben mindenki „munkamániás”. Tökéletességre törekvő, magunkat nem kímélő csapat vagyunk. Ha konfliktus adódik – mert hát mi is emberek vagyunk – soha nem söpörjük a szőnyeg alá.

Ha vendégszereplésre hívják, filmbe, tv-be, szívesen megy?

Már főiskolás koromban kezdtem filmezni. A filmgyártás, vagy a tévéjáték készítés nevű őslény farkának a légvégét még elcsíphettem. Emlékszem, hogy a Róna utcai filmgyár udvara úgy nézett ki, mint anno a Lehel piac, fabódékat kellett felhúzni, mert annyi produkció forgott, hogy sokuk kiszorult a főépületből. Hihetetlen mennyiségben készültek filmek, tévéjátékok. Persze a „friss hús” a ropogós fiatal lány, még valamiféle tehetséggel is megáldva, mindig kell. De hála Istennek, azóta is vannak remek filmes munkáim.

Másfajta munka a film, mint a színház?

A forma más, de tartalmilag ugyanaz. Az ember sokfajta figurát húz magára, mint egy kardigánt, de mégis önmaga marad, adott esetben önmaga egy bizonyos szegmensét „felpiszkálva” vagy megnövelve, de a figurának személyesnek kell lennie. A filmben „konzervben”, a színházban pedig ott, és abban a pillanatban kapjuk az élményt. Valóban csak a forma különbözik, mindkettő katartikus, és ez adja mindkettő értelmét. Ez talán nem mindig következik be, de mindenképpen törekedni kell rá.

Kétszereplős darabokban is játszik a Rózsavölgyi Szalonban.

Az egyik előadás, A pasi a szomszéd sír mellől, egy svéd bestsellerből készült. A regénnyel néhány éve a könyvfesztiválon találkoztam. Lőkös Ildikó dramaturg barátnőmmel egyszerre örültünk meg az ötletnek, hogy ezt a művet valahogy „színházasítani” kell. Ezt Ildikó meg is tette, és az előadást a Rózsavölgyi Szalon fogadta be. Jó találkozás volt, mert a hely kicsi, és bensőséges hangulatú, nem is illene oda sokszereplős darab. Az előadáshoz éppen megfelelő. Nagy örömömre a férfi szerepet Schneider Zoltán kollégám, a Radnóti Színház nagyszerű művésze játssza. Szintén itt játsszuk Lengyel Ferenc kollégámmal a Válótársak című Slade darabot. Szomorú kezdetből alakult ez a mi duettünk. A darabot Balikó Tamással kezdtem próbálni, aki a próbafolyamat közepén tragikus hirtelenséggel meghalt. Először hallani sem akartam arról, hogy a darabot bemutassuk. Majd rájöttem, hogy az egyén igazsága nem ugyanaz, mint a színész és a színház igazsága. Ez szolgálat. A nézőt joggal nem érdekli, ha lázas vagyok, meghalt a nagymamám, vagy éppen nehezen találtam parkolóhelyet. Bármi bajom van, ő abból semmit nem vehet észre, hiszen ő az előadásra vett jegyet. Számtalan példát láthattunk már arra, hogy ha nagyszerű kollégák elmennek, másik remek kolléga áll a helyükre. Ez nem amoralitás, ez a dolog természete. Jött Lengyel Feri. Őt is ezer éve ismerem, szeretem, sokszor játszottunk együtt. Vállalta és megcsinálta ezt a hihetetlen bravúrt, hogy a hetven oldalas színdarabot tíz nap alatt tanulta meg és próbálta be úgy, hogy az előadás végét Tamás már nem tudta megrendezni. Az ő nyomdokain Lőkös Ildikó segítségével fejeztük be a munkát.

Fontos szerepe van az életében a zenének.

A zene nagy dolog! Édesanyám két diplomával végzett a Zeneakadémián, így klasszikus zenén nőttem föl. A zene olyan nekem, mint másnak egy pohár jó bor, vagy egy jó pszichiáter. Üdítő, lélektisztító, ugyanúgy, mint a tánc. Imádok táncolni, annak idején a Balett Intézetbe is felvettek. Ha van jó zene, és táncolhatok, kitáncolok magamból minden feszültséget.  Az, hogy színpadon énekelek, koncertezem és CD-im jelenhettek meg, elsősorban Bagó Gizellának köszönhető, aki a főiskola első évétől foglalkozik velem. Ő az én énekmesterem, és mint egy csodálatos zenei edzővel azóta is tréningezünk. Gizella rendkívüli szakember, ember és barát.

Hogyan alakult ki a csapat, akikkel együtt zenél, koncertezik?

Bereményi Gézához régóta becses barátság fűz, többször dolgoztunk együtt. Hrutka Róberttel és zenéjével szintén baráti szálakon keresztül ismerkedtem meg. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha ők együtt csinálnának valamit. Sok nagyszerű színész lemez született már addig is Géza jóvoltából, más zeneszerzőkkel, de arra gondoltam, jó lenne, ha ez a friss, lendületes, és remek zene új fűszerrel gazdagítaná Géza csodás szövegeit. Hát, jól gondoltam! Így született meg a Nőstényálom című CD-m 2006-ban. Azóta már jó párszor dolgoztak együtt, tőlem függetlenül is. A 2010-ben készült, Kitalált világ című CD-m a már egymást jól ismerő és inspiráló szerzőpáros műve. A két CD zenei anyagával folyamatosan járjuk az országot. Minden koncert új élménnyel gazdagít.

A környezet védelme szívügye, rengeteg elfoglaltsága mellett tud erre időt szakítani?

Megolvadnak a jéghegyek, elmérgezzük a folyóinkat, nem lehet a napra menni, nem lehet levegőt venni. Tényleg megfelelő a „gondolkodó ember” titulus? A kérdés most már nem merülhet fel úgy, hogy van-e időnk ezzel foglalkozni. A huszonötödik órában vagyunk. Az emberiségnek feltétlen önvédelmi reflexe kellene, hogy legyen a környezet megóvása. Mindannyiunknak meg kell tenni nap, mint nap, amit tud. Lekapcsolni a feleslegesen égő villanyt, szelektíven gyűjteni a szemetet, fogmosáskor elzárni a vízcsapot. Ez lenne a minimum.
Tud tervezni, van esetleg szerep, amit nagyon szeretne eljátszani?
Megtanultam nem tervezni. Hiszem, hogy megtörténik, aminek meg kell történnie, és igazán lemaradni sem lehet semmiről. Amiért nagyon harcoltam az életben, az sosem hozta azt az élményt, amire számítottam, máskor meg az okozott örömöt, amitől nem is reméltem.  Egy okos Ember mondta: „Elég minden napnak a maga baja.” Hát próbálok mindig az adott napra koncentrálni. Igazi ajándék, ha a szerep a megfelelő időben érkezik. Úgy érzem, hogy amit most kezdtünk próbálni, Bagossy László rendezésében, Ödön von Horváth, Mesél a bécsi erdő című darabjának Valériája ilyen.

Érzi, hogy a színház hatással van azokra, akik beülnek egy előadásra?

Ha a színház nem törekszik arra, hogy más emberek menjenek ki, mint akik bejöttek az előadásra, akkor nincs semmi értelme. A színház dolga a szembesítés, a gondolatébresztés, hogy motiváló és energetizáló legyen, és minden néző magával vihessen valamit az előadásból, bármilyen élethelyzetben van. A jó előadás elemi erővel érinti meg az embert, „aha élményt”, zsigeri felismerést ad.

Kapcsolódó írások