Önös érdekeink
taszigálnak egymáshoz.
Tudjuk jól:
magányunk
elmúlásunk előszobája.
Árbocdeszkák vagyunk,
te nekem, én neked.
Zátonyra futott,
ripityára tört életünk árbocdeszkái.
Félünk.
Húsba kapaszkodunk.
Ruháinkat rég lemarta rólunk a só.
Kétségbeesetten nyálat cserélünk,
összegabalyodva,
időért könyörögve az enyészethez.
Szó sincs szerelemről.
2012 március, második díj
