Akit én szeretek azt úgy
mint a földet az ég
s minden nap után úgy
zuhanok rá mint az éjszaka
elborítva mint medrét a tenger,
de úgy ringatva mint bármely
hajóját, szigetét…
Szívem szerelme vagy, szép –
elfehérült kezekkel
kapaszkodom beléd
mint a Golden Gate,
a Lánchíd,
a Boszporusz hídja
két földrész között –
ez a part idehúz
a másik oda
s olyan erők nyírnak szét
miket születés,
halál indukál
s elkevernek
rögeid közé
O, Vénusz, Mnémoszüné…..
Vágyamnak nincsen „tárgya” –
érted ég – s
ennek megvan az ára…
Úgy fáj a váll –
holdbéli táj
és aszteroidavihar
O – ha ez reuma…
mintha a levegő a
póló pulóver medvecsapda
pár tucat feszítés
körbe-körbe –
rögöt hantra,
sírgödörbe –
forgatás majd
enyhül nem sokkal
később elkezd
fájni más….
csehül és nincs háj
az öröm váj,
kál és kél, köves
e táj rögöt
szór az ecset
/Dezső és Ignác/
de az én
vállam recseg
kalcium meg mag
(am)nézium s egyéb
hiány hajt itt még:
legyen tiszta sorvég
ezen e zár
s Erám a táj
miben elveszek –
mint hegyek közt, völgyben
kóborló tágszemű kisgyerek…
július hónap, harmadik díj