Reszketsz!
Gyere, bújj az esernyőm alá,
ez megvéd majd a rád szakadó fergetegtől.
Karolj belém, s meglásd, ha nem eresztesz,
úgy leszek rabod, hogy egyben leghívebb őriződ leszek.
Fogadd el tőlem, mit nyújtani tudok neked:
gyengeségem, gyávaságom, és szürkeségemet
Csak az én gyengeségem
képes sziklákat porrá alázva elgörgetni utadból.
Csak az én gyávaságom
mer érted szembeszállni bármi vésszel.
Csak az én szürkeségem
festheti át ezernyi színnel
a hétköznapok kifakult fényeit az életedben.
Ne kérdezd,
honnan a hitem, erőm, önbizalmam!
Magam sem értem. Kaptam.
Egyszer, – s ez nem rég volt, – szemedbe néztem,
s tavának tükrében észrevettem
vacogó kis lelkem riadt rebbenését.
De nem hagytál magamra, kirekesztetten,
egy mosolyod elég volt, s lásd: más lettem.
Valami történt
ami fontos, rejtélyes, érthetetlen,
mégis szükségszerű. Örök és megismételhetetlen.
Most gyere! Bújj az ernyőm alá! Karolj belém!
Én – önként – lépteimet a tiédhez igazítom.
Induljunk el együtt a Tejúton!
Már kiköveztem…
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
