Nyár volt és vakáció. Apám kerékpár vázán néztem a távoli töltést, gyufaszál vékony telefon póznákat és hoztam volna közelebb a tiszai ártér fáit. A vigaszom az volt, hogy apám hátán ott volt a puska. Elértük a töltést és az öreg fűzfák között megcsillant a Tisza kedves szőke arca. A töltéstől ámorcserjés, szederindás ártéri úton értük el a révész házát, ami cölöpökről nézett a Tiszára.
Apám beszélgetett a révésszel, én meg türelmetlenül vártam, hogy minél előbb csónakba szállva elérjük a Tisza túlsó partját. A cél egy ártéri tó volt, a vadregényes szigeten. Elsőnek ugrottam ki a ladikból az ígéret földjére. És előre szaladva már csak fél füllel hallottam, hogy apám azt mondta a Sipos bácsinak, hogy megyünk és meglessük a vadvízországot. Közel érve a tóhoz apám csendre intett. Maga a háborítatlanság volt az ártéri tó és környéke.
Nagy tölgyfák fedezékéből tekintettünk a napfényben fürdő madarak vijjogásától hangos tóra. Barna kányák köröztek a tő felett, gémek, bakcsók és kócsagok unatkoztak a parti tocsogók füves fövenyén. Apám szinte súgva magyarázta, hogy melyik milyen madár. Én türelmetlenül vártam, hogy mikor szól a puska. Nem szólalt meg, mert azért jöttünk, hogy megmutassam neked a vadvíz országot – mondta apám és lehűtötte bennem az ölési vágyat.
Vibrált a levegő a tó felett és mi a fák közül kémleltük az erdei előadás gálaműsorát. Talán ott tanultam meg, hogy milyen csodálatos a madárvilág és az erdei csend. Akkor ott nem gondoltam, hogy ez a kirándulás kihat az egész életemre. Apám éles szemű és jó lövő vadász volt, de értelmetlenül nem ölt és ember maradt. Ezt próbálta továbbadni és úgy érzem sikerült. Hajlott a nap a töltés felé és amikor hazafelé indultunk, meg is érintette azt.
A visszaúton, amíg elértük a Tiszát, apám elmagyarázta, hogy a madár ismerethez nem kell puskaszó. Nem volt bennem csalódás és ma is örülök, hogy akkor nem szólalt meg a puska. Elértük a Tiszát, ami akkor még szőke volt és a kérészek rajzásakor rövid ideig temető. Sipos bácsi, a révész, észrevett bennünket, ellökte a parttól a ladikot és átevezett értünk. Azt tudakolta, hogy van-e eredmény, mert nem hallotta a puskát szólni.
Csendes volt a mai nap – mondta apám és hosszasan rám nézett. Ez a tiszai kirándulás is közelebb vitt az élet szeretetéhez. Hazafelé is erről beszélgettünk és én a nap élményeivel tértem nyugovóra Álmomban megjelentek a képek, a tó felett köröző madarak, apám tekintete és a fatörzshöz támasztott puska, ami akkor néma maradt.
Köszönettel egy kisdiák!
Likes
Nincs hozzászólás