Az utcán védtelennek lenni nem éppen hálás szerep. A téren továbbmenők személye, végül is számtalan ismeretlen. A templom harang csendülése délután egy órát jelez. Az öregember a házfal kisebb térzugának álldogál, kisebb-nagyobb megszakítással sok-sok éve már. Előtte a földön műanyag edényke néhány pénzérmével. A lábaitól jobbra egy kutya fekszik. Az öregember két éve vette magához az állatot egy Pest közeli kutyamenhelyen, azóta vele van. Egy fajtiszta aidere terrier, törzskönyvet is adtak. A neve Kanyópataki Ada. Az éhség nem csupán állapot, amennyiben hosszan tartó, az erkölcsi viszonyokat mellőzvén. Második napja, hogy nem evett két üres zsömlén kívül. A kutyának még volt az ismerős hentestől kapott hurka, inkább ő nem eszik. Az öregember lehunyja szemeit, egy röpke pillanatra látja egykori önmagát a katedrán. Igen ő volt – Vértes tanár úr –, egy jómódú budai gimnáziumban. Történelem és magyar szakos. Közeli múltjára nem szívesen emlékezik. Egy asszonynál lakhatott, volt egy kis kamra, ott meghúzhatta magát éjről-éjre. Marikának tavasszal szabadult a férje, a szegedi Csillagból, tizenöt év után, és néki mennie kellett. Újra az utcán, esténként kartonpapír a fekhelye, egy kevésbé forgalmas aluljáróban. Elmúlt hetvennégy éves és napról-napra érzi, valamit újra kéne kezdenie.
A New York-Budapest járat Boeing 747-es már Európa felett halad. A fedélzeten néhány utas western-t néz a kivetítőn, a többség szunyókál. A fiatalos kinézetű, idősödő nő lehunyt szemeivel megpróbál pihenni. Először utazik repülőgépen. Egy leszboszi görög költő, Alkaiosz verssorai jutnak eszébe, majd Sappó egy-egy idézete. Feldereng egykori osztálytársa arca, igen Ewa-val csókolóztak tizenévesen a tornateremben, egy labdajátékot követően. Egy kertben jár, az almafák közt számtalan Hyphantria cunea repked, amerikai szövőlepke. Majd felragyog felette az ég, valamely rádióaktív sugárzás érinti kezeit, míg kicsiny Alfa-részecskék sziporkája körötte. A ragyogásnak megébred. A szemközti ülésen egy dandy fiatalember keresi véle a szemkontaktust. Ismét lehunyja szemeit. Annak idején Anyuval egy bonni orvos konferenciára utaztak. Apának biztosíték okán otthon kellett maradnia. Hát nem jöttek vissza, elhajóztak az Újvilágba. New York-ban Béla bácsi fogadta be őket, 56-os menekült. Elvégezte a középiskolát, majd az egyetemet, végül közgazdász diplomát szerzett. Jelenleg egy geodéziai gépeket forgalmazó cég termékigazgatója. Férje nincs, gyermeke nem született, talán génjeiben az evolúciós parancs az utódra nem létezett. Anyu 76 évesen egy otthonba költözött, ő mondta – Szép az öregkor, míg az ember ki tud menni a wc-re. Manhattanben a Brooklyn-hídnál egy nagyobb lakást mondhat a magáénak, ablakai az East-river-re néznek. Nővérétől Magditól három hete kapott levelet. Apjuk beteg, az utcán él, és nem fogad el a családtól semmiféle segítséget. Tizenévesen, azaz tíz évesen látta utoljára Apát, 42 éve…, lehet meg sem ismerné. Igen szeretné őt látni, még egyszer, mindennél jobban.
Érkezését követően egy patinás budai hotelban szállt meg. Beszélt nővérével, majd taxiba ült. A Rákóczi úton a kocsi a délutáni csúcsban araszol. Budapest gyermekkorában hatalmas városnak tűnt, New York után szinte egy kedves makett-city. A találkozás okán áramlik ereiben az adrenalin. Átvág a templom előtti téren, a műemlék szökőkút mögött, a házfalnál állván megpillantja az öregembert. Kopottas, viseltes öltöny, rikító sárgaszín műbőr szandál. Ez az első kép, Ő az Apja és számára ismeretlen. Áll előtte, az öregember élénken figyeli, kutyája szimatolja őt, pofáját szoknyájához nyomván. Ülnek a közeli Főzelékfaló bárban, a férfi előtt két tányér szárazbab főzelék, üresen, csak ennyit fogadott el. Kevesen vannak a helyiségben, az asszony számára újra-újra merevített képet eredményesnek a részletek. Az öreg kutyájáról beszélgetnek, ki mondja milyen értelmes egy állat, az asszon Pavlov-tól idéz, miszerint a feltételes reflexek sora az mely tanult viselkedést jelent egy kutyánál. Által villa néki a miről is beszélek. Az asszony a mosdóba megy, bőrtáskáját a széken hagyva. Az öregember, valami freudi fikció, magához veszi a táskát, az útlevél, mely először a kezébe akad. Szétnyitja, a név az okmányos Elisabeth Vértes. Az öregember visszarejti az útlevelet a táskába és visszateszi az egészet a szemközti székre.
A férfi koponyáján belül kozmikus vihar tombol, egy lélekvesztőn suhan a fényben. Ez az akcentussal beszélő nő, az ő édes leánya! – Uram Jézus!!! – kiált fel magában. A nő visszatér az asztalhoz, az öreg nem szól, kikanalazgatja a második tányér babot. Hirtelen áll fel, a kutyája védlőleg a bejárattól az asztalig szalad. – Bocsánat Hölgyem, mennem kell, köszönöm a meghívást. A férfi jobbján a kutyával kilép az étteremből az utcára. A nő egy pillanat elteltével a férfi után siet. Utoléri és megérinti a vállát, az megfordul. Az öregember csak néz reá, arca mindkét felén kövér könnycseppek gördülnek sorra. Az asszony a férfi kezébe adja a New York-ban vett Bibliát, és a kis ezüst cigarettatárcát. Az öregember egy hosszabb pillanatig nézi őt, majd kutyájával elsiet az aluljáró irányába.
Az asszony áll a forgatagban és néki is elerednek a könnyei. Ezt az öregembert nem látja többé életében, az öregembert, az Édesapját, hisz a jegye lefoglalva a következő napra. Igen megy haza New York-ba, egyedül – Apa nélkül.
2013 augusztus, 2. díj
