387. szám Széppróza

A kertek alatt

Szerző:

A poros úton ballag a szekér hazafelé. Vörös tengerben süllyed el a nap. A kerítéssé váló álmok állják körbe az estikeillatú kert kora esti meséjét. Kellemes, hűs szellő szalad végig a kertek alján. Denevérek indulnak el vadászni. A vacsoracsillag már kiakasztotta az est szekerére a lámpást. Neszek indulnak el a fák között, zúgva repülnek a cserebogarak a szénaillatú kaszáló felett. Összezárt szirommal szundikál már az árok partján a kikerics. Puhán szárnyal  bagoly a szabad mezők felé.  Az est megágyaz az éjszakának, a nádas lakói elcsendesednek.
A csend szőnyeget terít az álmok kertjében. A kerekképű holdat körbeállják az éjszaka lámpásait tartó csillagok. Az éjszaka folyosóján gémek vonulnak, és szólítgatják egymást. Muskátlis kisablakok hallgatják a késői harangszót, amely lágyan omlik szét az idő kertjében. Nehéz kalászok ringatják a határban az aratásra gondoló búzaszemeket. Halkan játszik az éjszaka az álmok hárfáján a nyár pipaccsal és szarkalábbal színezett kertjében.  
Az éjszakai szellő lágyan érinti meg a fákat és a bokrokat. Széthinti a kis kápolna örök békét hirdető üzenetét a sírok között. Álmokká vált emlékeket terel, megszépítve a múlt fakó színeit. A temető melletti vadvirágos rétről beszalad a szellő a ritkás erdő fái közé, ahol szentjánosbogarak világítják meg a bodzavirág illatú gyalogutakat.
Ballag a nyári éjszaka a harmatos csendben. Újra megkondul  harang, és születő hajnal már ott kopogtat a kertek alján.

Kapcsolódó írások