Ti megfáradt, megbecstelenített vándorok,
akik nem tudjátok, hogy nap-nap után
hol alszotok, hol lesz az ágyatok,
ti kukák mocskából élő emberek,
kiknek hátán ott a fakereszt;
volt-e valaha munkahelyetek,
családotok, és szülőt váró gyereketek?

Ti lenézett, meggyötört állatok,
már a bujkálástól meggörbült a hátatok,
szemetekben olykor remény csillan,
éjszaka kezetekben kés pengéje villan,
már mindent megpróbáltatok?
Mikor láttátok a fénylő napot?,
Mikor köszöntöttek benneteket: Jó napot!,
és mikor vették le előttetek az urak a kalapot?